Takarékoskodnak a PC-gyártók az ünnepek előtt

Takarékoskodnak a PC-gyártók az ünnepek előtt

2008. november 18. 01:23, Kedd
Miközben az nVidia és az AMD egyaránt csökkenti árait, a PC-gyártók, a noteszgép- és alaplapgyártók, valamint a grafikus kártyák készítői egyaránt takarékoskodnak, illetve összeolvadásra készülnek.

Az ünnepek közeledtével érdekes helyzet állt elő, amely a gazdasági válságnak köszönhető. A különböző gyártók ugyanis ezúttal nem halmozzák fel készleteiket, éppen ellenkezőleg: a lehető legkisebbre csökkentik azokat, hogy pénzt spóroljanak a visszaeső kereslet láttán. A folyamat minden szegmenst érint, nagy kérdés, hogy mely gyártók jönnek majd ki jól a slamasztikából.

Tajvani források arról számoltak be, hogy a noteszgépek készítői hónapok helyett immár hetekben számítják saját raktárkészleteiket, már ami a fontosabb komponenseket illeti. A TFT-panelekből, DRAM-modulokból, illetve NAND flashmemóriából mindössze 3-4 hétre elegendőt tartanak meg, arra számítanak ugyanis, hogy a lanyha kereslet nem változik az elkövetkező időszakban. Ez persze kellemetlenül érinti az említett komponensek gyártóit, amelyek így nehezebb helyzetből kénytelenek alkudozni a felvásárlókkal - a felesleg ugyanis náluk marad, aminek egyáltalán nem örülnek.

Az alaplap- és grafikus kártya gyártók szintén spórolni igyekeznek, visszafogják saját termelésüket, csökkentik raktárkészleteiket. Olyan elsővonalbeli gyártók, mint az Asustek, az ECS, a Gigabyte és az MSI, már korlátozták saját kapacitásukat és készleteiket. A második vonalban küzdő kisebb cégek ezalatt az összeolvadások gondolatával kacérkodnak, a nehéz időszakot ugyanis többen valószínűleg nem élik majd túl. Ez egyelőre nem igazán zavarja a chipek készítőit, az AMD és az nVidia ugyanis egyaránt árainak csökkentésére készül, előbbi azzal a kifejezett céllal, hogy a különálló grafikus kártyák szegmensében a jelenlegi 40-ről 50 százalékra növelje részesedését.

Elemzők eközben azt találgatják, hogy vajon a PC-gyártók közül mely cégek jönnek majd ki a legjobban a jelenlegi gödörből. Többen a HP-ra és a Dellre voksolnak, ezen vállalatok ugyanis több lábra támaszkodnak, ez pedig segíthet a bevételek megtartásában. Előbbi három fontos területen van jelen, mindegyik nagyjából egyforma profitot hoz házhoz: szoftverek, szolgáltatások és vállalati tárolók, PC-k és egyéb fogyasztói eszközök, illetve nyomtatók és egyéb befektetések. A Dell szintén nagyobb hangsúlyt helyez a szoftverekre és szolgáltatásokra, míg a Lenovóra, az Acerre és a Toshibára egyértelműen nehezebb időszak vár.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások