Már dominósoknak is lehet iPhone-juk

Már dominósoknak is lehet iPhone-juk

2008. november 20. 07:52, Csütörtök
A forgalmazó T-Mobile hétfőtől már a Dominó-, vagyis a kártyás ügyfelek számára is elérhetővé teszi az iPhone készüléket - jelentette be egy tegnapi sajtóbeszélgetésen Langsteiner Marianne, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások üzletágának marketingigazgatója.

Azt ugyan nem árulta el, hogy a kártyás ügyfelek mennyiért szerezhetik be a készüléket, de információnk szerint a telefon minden bizonnyal többe kerül, mint amennyiért ma hűségnyilatkozat nélkül megkaphatják az előfizetők. A cég egyébként arra is számít, hogy az így iPhone-felhasználókká váló ügyfelek idővel a társaság előfizetőivé válnak. (Ez utóbbiak ugyanis értékesebbek a kártyás ügyfeleknél.)

Miután az Apple-lel kötött szerződés feltételei nagyon rigorózusak, így Langsteiner Marianne arról nem adhatott tájékoztatást, hogy az elmúlt három hónapban hány iPhone készüléket sikerült értékesíteni a magyar piacon. Az igazgató viszont elmondta, hogy "rendesen invesztáltak ebbe az üzletbe", s ma jóval gyorsabb megtérülést látnak, mint amit korábban terveztek. Soha nem sikerült még egy hónap alatt annyi felső kategóriás telefont eladni, mint amennyit az iPhone-ból értékesítettek.

A iPhone bevezetése része volt a Magyar Telekom átstrukturálásának, aminek középpontjában a "double-triple play" szolgáltató állt, azaz a cégcsoport mind otthoni, mind pedig házon kívüli használatra kínál internet-, televízió- és hangszolgáltatást. Mint elhangzott, jelentős azoknak a száma, akik több szolgáltatásra akarnak átszerződni, ráadásul még a korábban stagnáló adsl-piacot is több számjegyű növekedésre késztették.

Állunk elébe - mondta Langsteiner Marianne a negyedik szolgáltató esetleges megjelenésével kapcsolatban. Szerinte Magyarországon mind a szolgáltatások, mind az árak terén nagyon erős a verseny és telített a piac.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások