Visszafogottan nyitott a nagy durranásnak várt magyar film

Visszafogottan nyitott a nagy durranásnak várt magyar film

2008. december 14. 22:38, Vasárnap
Annak ellenére, hogy a Filmszemlén a nézők és a kritikusok is leginkább a Nyomozótól voltak elalélva (szerintünk is az az idei kötelező magyar film), nagy közönségsikerre leginkább Sas Tamás Valentin napi romantikus filmje, a Valami Amerika 2. és a Kaméleon számíthatott.

A Valami Amerika 2. és az előző bekezdésben virágnyelven körülírt 9 és 1/2 randi várható sikerét nem is kell ragozni (utóbbi majdnem 40 millió forinttal zárta budapesti nyitóhetét), azonban a Kaméleon sem véletlenül került a hype-olt magyar filmek közé. A rendezője ugyanis az a Goda Krisztina, aki a Csak szex és más semmi-vel, valamint a Szabadság, szerelemmel két 400 ezer néző fölötti filmet produkált, így adta magát, hogy a sikerszériának folytatódnia kell.

Azonban, mint ahogy a Kontroll rendezőjének új filmje (Az elveszett szoba), a Valami Amerika rendezőjének új filmje (Lora), úgy a Csak szex és más semmi rendezőjének új filmje is beragadt a rajtnál. Bár az első héten a Budapesten termelt 19997 néző viszonylag jónak számít, egy közepes hollywoodi blockbuster szintjén mozog, de a majd 60 ezres előző film után ez némiképp csalódásnak számít. Igaz, ha azt nézzük, hogy a Csak szex... is alig pár ezerrel hozott több nézőt az első héten, akkor a karácsonyi mozibajárási láz során még megsokszorozódhat a Kaméleon nézőszáma.

Érdekesség egyébként, hogy a Valami Amerika 2-t és a Kaméleont a hazai "sztár" forgatókönyvíró, Divinyi Réka jegyzi, aki Goda előző két sikerfilmjét is jegyezte, de igazából a Csak szex... sikerét lehet 100%-osan a kontójára írni, bár a tavaly csúnyát bukott, egyébként remek Herendi-film, a Lora is az ő szerzeménye. (Azt viszont már biztos feledné, hogy az Egy rém rendes család Budapesten és a Senorita Szöszi is bizonyos részeit is ő vetette papírra.)

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások