Mégsem lesz amerikai Torrente-feldolgozás?

Mégsem lesz amerikai Torrente-feldolgozás?

2009. január 1. 16:09, Csütörtök
Még 2006-ban jelentette be a New Line Cinema, hogy fel kívánja dolgozni a 98-as spanyol sikerfilmet, a Torrente, a törvény két balkeze című alkotást, mely idehaza is nagy sikereket ért el, s került majdnem kultstátuszba.

Santiago Segura filmjével nemcsak Spanyolországban, hanem Amerikában is piacképessé tette magát, így amellett, hogy további két Torrente-filmben játszotta el a főszerepet (a nézői vélemények a számozás növekedésével váltak egyre visszafogottabbá), pár hollywoodi filmben is szerepet kapott, hogy levesse magáról a skatulyát, s így láthattuk őt a Penge 2-ben, az öcsiKÉM 2-ben, a Pokolfajzatban, s idén a Hellboy folytatásában, valamint az Asterix az Olimpián című szennyfilmben.

Azonban amióta lelkesen bejelentették az USA-ban, hogy feldolgozzák a korrupt és kevéssé szalonképes rendőr történetét, meglehetősen nagy hallgatás veszi körül a projektet, ami általában biztos jele szokott lenni annak, hogy némán elhalt a produkció. Egy azonban biztos, annak idején Mike Bender és Doug Chernack nekiállt a Torrente-szkript megírásának.

Az egyetlen reménysugarat csak az jelentheti az amerikai Torrentét lélegzetvisszafojtva váróknak, hogy az IMDb fizetős, az oldal felelősei által szerkesztett részlegében 2010-es, de bizonytalan premierdátummal még szerepel a film, valamint a napokban az egyik hollywoodi virtuális tőzsdejáték is a kibocsátotta a film részvényeit. Nem zörög a haraszt?

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások