Pénzt keresnek a fanatikusok a sportjátékokkal

Pénzt keresnek a fanatikusok a sportjátékokkal

2009. január 19. 22:51, Hétfő
A virtuális bajnokságok hagyományosan a Távol-Keleten népszerűek, az Electronic Arts azonban évről-évre nagyobb felhajtást csap saját játékai körül.

A kiadó nem véletlenül tartozik az elsők közé a pénzdíjat kínáló saját virtuális összecsapásaival, hiszen meglehetősen széles kínálattal rendelkeznek a sportjátékok terén. A napokban a Bahamáktól közvetlenül délre található Turks- és Caicos-szigeteken rendezték meg a döntőket, amelyek immár nem lebecsülhető díjakat kínáltak azoknak, akik kellően jónak bizonyultak a játékokban.

A beszámolókban kiemelik a Madden Challenge elnevezésű kupát, amelyben több mint 180 ezer játékos vett részt az Xbox Live szolgáltatáson keresztül, az elmúlt két hónapban pedig összesen 10 ezren jelentek meg az Egyesült Államokban megtartott 18 nagyobb összejövetelen. Az EA ráadásul ezúttal nemzetközi szintre is kilépett a játékokkal, hiszen a fanatikusok immár Torontóban, Mexikóvárosban, illetve Londonban is csatlakozhattak amerikai kollégáikhoz, még tovább emelve a játékok fényét. A cég részéről fontosnak tartották megjegyezni, hogy a 17 évvel ezelőtt informális bajnokságként indult, 7 évre rá pedig 10 városban megrendezett hivatalos versennyé vált online összecsapást immár akár 100 nagyvárosban is megtarthatnák, mivel az érdeklődés adott.


Ez persze az eladási adatokon is jól látszik: tavaly újabb 6,5 millió példányt adtak el a játékból a tengerentúlon, a franchise összesített, 20 éven át húzódó eredménye pedig ezzel immár meghaladja a 75 millió darabot. Idén a győztes egy 25 ezer dolláros csekket, valamint egy szintén 25 ezer dollárra szóló Best Buy vásárlási utalványt kapott, az ESPN2 sportcsatorna pedig egyórás összefoglalóban számolt be a versenyről és annak eredményéről. A díjak és az érdeklődés ráadásul évről-évre nő, ami jól mutatja a virtuális kupákban rejlő további lehetőségeket.

Természetesen nem az EA az egyetlen, amely ilyen versenyeket rendez. A 2k Sports tavaly ősszel online hokibajnokságnak adott otthont - sokak szerint már csak idő kérdése, hogy a televízióban mikor kap nagyobb hangsúlyt a műfaj, megjelenve a hagyományos sportközvetítések mellett.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások