Árthat India IT-imázsának a Satyam-botrány

Árthat India IT-imázsának a Satyam-botrány

2009. január 19. 16:55, Hétfő
Komoly aggodalmainak adott hangot a nemrég kirobbant botránnyal kapcsolatban Manmohan Singh indiai miniszterelnök.

"A Satyamnál történtek szégyenfoltjai az Indiai gazdasági imázsnak" - jelentette ki a kormányfő. A könyvelést éveken át meghamisító Ramalinga Raju, a Satyam alapítója ügyében egy hyderabadi bíróság várhatóan a napokban hoz ítéletet. A taláros testület először arról dönt, hogy a Sebi nevű indiai tőzsdefelügyelet egyáltalán kihallgathatja-e az esettel kapcsolatban a vezetőt és arról is, hogy Raju óvadék ellenében szabadon engedhető-e.

A szakértők úgy vélték, hogy az ügy gyors lezárásnak nagyon kicsi az esélye. Ennek oka elsősorban a különböző hivatalok és a nyomozásban résztvevő hatóságok illetékességi problémájában keresendő. Jelenleg ugyanis nem kevesebb, mint öt szövetségi és helyi hivatal küzd egymással azért a jogért, hogy ő hozhasson döntést Raju ügyében.

Időközben felmerültek olyan információk is, hogy a cégalapító felelősségre vonása nem mindenkinek az érdeke. Így például Andhra Pradesh szövetségi állam kormánya mindent elkövet azért, hogy megvédje az igazságszolgáltatástól a vezetőt. Annak tükrében, hogy Raju részben annak köszönhette gyors meggazdagodását, hogy szoros kapcsolatot ápolt a szövetségi állammal, így a hír nem meglepő.

Miközben a helyi szakemberek - köztük Amit Mitra, az Indiai Gazdasági és Kereskedelmi Kamarák Szövetségének vezetője - még abban bíznak, hogy sikerül talpra állítani a konszernt, addig nem jó előjel, hogy a Lazard Asser Management amerikai vagyonkezelő cég eladta Satyam-részvényeit. Az ügynek van más pénzügyi vonatkozása is, hiszen a botrány komolyan érinti a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló vállalatot, amelyet könnyen lehet, hogy az indiai kormány kitilt az országból.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások