35 millió netbook kelhet el idén

35 millió netbook kelhet el idén

2009. január 28. 07:53, Szerda
Friss előrejelzések szerint idén minden eddiginél több netbook készülék találhat gazdára, mivel éppen az optimális középutat kínálják a hagyományos asztali és mobil PC-k, valamint az okostelefonok között.

Az ABI Research most közzétett előrejelzésében a 35 milliós szám szerepel az idei évre vonatkozóan, vagyis a netbook megoldások gyártói valószínűleg elégedetten vehetik majd tudomásul, hogy a forgalom továbbra is gyors ütemben növekszik. Mi több, 2013-ban már csaknem 140 millió készüléket adnak majd el, az elkövetkező években tehát töretlen expanzióra számíthatnak azok, akik a ezen fejlesztések terjeszkedésében bíznak.

Az ABI szakértői szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy a netbook megoldások több eltérő dizájn megfelelő kombinációját nyújtják a felhasználóknak. A bármikor és azonnal elérhető adatoktól való függésünk a PDA-k megjelenésével és elterjedésével alakult ki, ez pedig később a mobiltelefonok hangi és egyéb funkcióival kiegészülve azt a várakozást váltotta ki az ideális készülékekre vágyókból, miszerint az okostelefonok válhatnak a mobil professzionális technológia elsőrendű képviselőivé. Mostanra azonban világosság vált (legalábbis azok számára, akik nyitott szemmel járnak a világban), hogy az okostelefonok soha nem érhetik el az ultra-mobil PC-k (UMPC) szintjét.

A netbook viszont a megfelelő kombinációt jelenti: a hagyományos asztali és mobil számítógépek nyújtotta élményhez nagyon közel járnak, miközben kisebb méretükkel, valamint az akkumulátor hosszabb működési idejével nagyon hasznossá válhatnak a sokat utazók körében. A kulcsszerep itt az alacsony fogyasztású x86 és ARM-processzoroknak jut, ezek sikerének azonban nem mindenki örül. Számos megfigyelő ugyanis attól tart, hogy ezen chipek népszerűségének növekedésével a gyors, teljesítményre kiélezett fejlesztések forgalma visszaesik, amely a gyártók számára is kedvezőtlen fejlemény lesz (lévén, hogy ezzel a bevétel és a profit is csökken).

A netbook tehát a következő "nagy dolog" a piacon - meglátjuk, mennyire válnak be az elkövetkező években az ABI jóslatai.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások