Mirror's Edge

Harcokba ritkán keveredünk, általában, ha rendőrökkel találkozunk, akkor gondolkodás nélkül el kell süvítenünk mellettük, mert egynél több ember ellen nyílt terepen esélyünk sincs: míg egyet elintézünk (már ez sem annyira egyszerű feladat), addig a többiek szitává lőnek minket. Legalábbis a játék első fele ennek az elvnek a jegyében zajlik, később azonban felborul az egyensúly, és bele leszünk kényszerítve a csatározásokba, akár 4-5 ember ellen is, és ezek egyértelműen a legidegesítőbb kihívások lesznek.

Faith ugyanis pár golyótól vagy ütéstől máris elhalálozik, a harcrendszer pedig annyira kidolgozatlan, hogy már első alkalommal sem jelent különösebb élményt egy-egy összecsapás. Amikor ötödször futunk neki, akkor meg már csak a hajunkat tépjük, hogy sikerült megint az ellenfél mellé ütnünk, csak azért, mert nem egyértelmű, hogy hősnőnk karja meddig ér el. Külön érdekesség, hogy a töltőképernyőkön különböző látványos és hatékony harci animációkat láthatunk Faith-től, amelyeket a játékban nem tudunk végrehajtani, mintha csak azt dörgölnék az orrunk alá, hogy "akár így is harcolhatnál, de nem fogsz".


Persze, a harc hiányossága csak apróbb hiba egy olyan játékban, ahol messze nem ezen van a hangsúly, sajnos azonban az akrobatikus trükkök körül sincs minden rendben. Mint korábban utaltam rá, a nagyon kevés számú trükk ellenére is megesik, hogy Faith nem ismeri fel, mit akarunk tőle. A falon futás és az ugrás összekeverése miatti elhalálozás gyakori jelenség, de emellett megesik, hogy egy derékig érő korlát mellett állva Faith inkább egyhelyben ugrál ahelyett, hogy átlendülne rajta. Ezek önmagukban apró gondnak tűnnek, de egy olyan játékban, ahol a játékmenet egyetlen jól meghatározott feladat körül forog (azaz futni kell), minden jelentéktelen hiba jelentősen rombolja az élményt.

Sajnos nem ez az összes hiányosság, a pályatervezéssel is komoly gondok vannak. Sokszor nem egyértelmű, hogy merre kell továbbmennünk, ami megtöri a lendületet (ebben az esetben pedig ez fontosabb, mint az útkeresés által nyújtott kihívás). Ez még nem lenne akkora probléma olyankor, amikor egy tetőn állva körbe kell szaladnunk, azt keresve, hogy hol tudunk továbbjutni. Amikor azonban egyszerre három rendőr liheg a nyakunkban, és elsőre nem nyilvánvaló, hogy előttünk nem zsákutca terül, hanem egy saroknál tovább lehet futni, akkor már gond van, ugyanis elkezdünk jobbra-balra szaladgálni, mint a mérgezett egér, és jó eséllyel előbb meghalunk, minthogy felfedezhetnénk a kijáratot.


A következő gond, hogy a játék második felében a nehézség fokozásának jegyében egyre keskenyebb platformokon kell végigegyensúlyoznunk és egyikről a másikra ugrálnunk, amire a játék a természeténél fogva nem igazán alkalmas. Az FPS-nézet miatt nem látjuk Faith lábait, így amikor minden centi számít egy-egy mozdulat végrehajtásánál, akkor az első néhány próbálkozás során, hacsak nincs hatalmas szerencsénk, le fogunk zuhanni.

A fentiek miatt a játékmenet egyszerre rendkívül szórakoztató és ugyanennyire idegesítő, emiatt osztja meg annyira a közönséget is: aki eléggé élvezi a futást-ugrást-gurulást, az túl fog lépni a fenti hiányosságokon, és a századik önhibáján kívül elvétett ugrás után is újra folytatja a játékot. Akit azonban ez nem nyűgöz le annyira, az kap egy, a legtöbb játékosnak teljesen semmitmondó játékot, ami ráadásul tele van átgondolatlan megoldásokkal, és nem érti, hogy miért fújták fel annyira a megjelenése előtt.