Hatalomátvétel a hazai mozikban

Hatalomátvétel a hazai mozikban

2009. február 4. 22:20, Szerda
A Valami Amerika 2. uralkodott pár hétig, de Jim Carrey-nek már csak hét nap jutott, ugyanis két premier is beelőzte az Igenembert, sőt, Herendi Gábor filmjét is többen látták a hétvégén, pedig már jó ideje szerepel a budapesti mozik műsorán.

A Valami Amerika 2. ezzel már a 220 ezredik fővárosi nézőt tudta le, míg országos szinten a félmillió felé közelít, azonban a 2008-as legnézettebb film, a Mamma Mia! még beláthatatlan távolságban van.

A heti újoncok közül a 3D-s vetítésekkel megtámogatott Volt kezdett jobban, csak Budapesten, csak az első négy napján 26268 néző váltott jegyet a Disney-animációra, s ezzel az ugyancsak korrektül startoló Csajok háborúja a második helyen tudott csak debütálni (13881 ember).

Az Oscar-jelölések ellenére sem evett meg sok sót a Frost/Nixon, hiszen hétvégén csak 2504 fővárosi volt kíváncsi a remek filmre, ami a 10. helyhez volt elegendő. Viszont telt házas előadásokkal nyitott premier előtt a Benjamin Button különös élete, erről 986 néző tudna mesélni, megelőlegezve a jövő heti robbantást.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások