Hat változatban érkezik a Windows 7

Hat változatban érkezik a Windows 7

2009. február 4. 23:11, Szerda
Egyre-másra futnak be a hírek az új operációs rendszerről - ezúttal azt tudtuk meg, hogy a Microsoft hat különböző változatot készít, vagyis meghiúsultak az egyszerűsítésben reménykedők álmai.

Azt mindenki jól tudja, hogy a Vista finoman szólva vegyes fogadtatásban részesült. Ennek okait már számos alkalommal kitárgyaltuk, azt sem feledhetjük el azonban, hogy a vásárlók egy részét a választható változatok nagy száma is zavarta - az XP esetében megszokott Home és Pro verzió helyett immár öt különböző szerepkörre felkészített példány közül választhattunk - kivéve ha a frissen vásárolt konfigurációval eleve megkaptuk valamelyik változatot.

A friss hírek szerint ez a Windows 7 esetében sem változik, ezúttal 6 eltérő példányt kapunk, amelyek Starter, Home Basic, Home Premium, Professional, Enterprise, illetve Ultimate néven érkeznek. Igaz, az első kettő változat kizárólag a fejlődő piacokon lesz elérhető (Aero felület, domén támogatás, live bélyegképek, ICS, illetve számos egyéb funkció hiánya mellett), így számunkra marad négy verzió, amelyek közül a Home Premium és a Professional a mainstream piacot hivatott meghódítani, az Enterprise és az Ultimate pedig a számos példányt vásárló vállalatok, illetve a minden létező funkcióra igényt tartó vásárlók számára készül.

A Home Premium nem kínál különösebb meglepetést, ez nagyjából ugyanazon funkciókat foglalja magában, mint a Vista esetében. A Pro ennek egyfajta kiterjesztése, amellyel már csatlakozhatunk doménekhez is (az otthon többnyire használt Workgroup helyett), emellett pedig a távoli elérés, a fájlok titkosításához használt EFS, a Mobility Center, illetve az Offline Folder opció sem hiányzik. Az Enterprise minden funkciót tartalmaz, ez azonban kizárólag a nagyvállalatok által használt volume licensing opciót kínálja a vásárláskor, vagyis csak azok szerezhetik be, akik egyszerre sok példányra tartanak igényt. Az Ultimate ennek ellentéte, hiszen akár magánszemélyek is megvásárolhatják, amennyiben valóban szükségesnek érzik az összes funkció támogatását.

A szoftvercég ezekben a napokban azon fáradozik, hogy minél több hardvergyártó támogatását elnyerje az új operációs rendszerben használatos Device Stage opció esetében. A különböző hordozható eszközök ugyanis ennek révén mind megjelennének az asztalon, mégpedig speciális opciókkal - már amennyiben az adott megoldás gyártója hajlandó időben elkészíteni a szükséges szoftveres meghajtókat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások