3D-s biometrikus rendszeren dolgozik az NSA

3D-s biometrikus rendszeren dolgozik az NSA

2009. február 13. 14:42, Péntek
Érdekes technológiákon dolgozik a hivatalosan a Pentagon és az amerikai katonai titkosszolgálatok által létrehozott Intelligence Advanced Research Projects Activity (IARPA).

A kutatási részleg mögött a valóságban többek között az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) korábbi Diszruptív Technológiák Irodája nevű részlege áll. Az IARPA által indított Biometrics Exploitation Science and Technology (BEST) program célja annak megvalósítása, hogy a biometrikus rendszerek használata és a biometrikus ellenőrzés a távolból is megvalósítható legyen.

A kutatások során a szakemberek megpróbálják ötvözni a 3D-s felvételeket a szem-, illetve beszédbiometrikus megoldásokkal. S hogy mindez mit jelent a gyakorlatban? Nos, a közeljövőben a biztonsági személyzet képessé válhat arra, hogy például egy zsúfolt metrókocsiban kizárólag egy gyanús személyt és annak jellemzőit jelenítse meg. "A közvetlen kapcsolatot feltételező biometrikus technológiák, például az ujjlenyomatok érdektelenek a BEST számára. De ugyanígy nem érdekelnek bennünket azok a meglévő termékeken javítani akaró ötletek sem, amelyek csak lépésenként fejlesztik tovább az alkalmazásokat" - olvasható a projekt még tavaly decemberben megjelentetett anyagában.

Az IARPA tevékenységét az amerikai titkosszolgálatok munkáját koordináló és felügyelő legfelsőbb szakember felügyeli. Ez a személy idén január 30. óta Dennis C. Blair. Az új hivatal fontosságát jelzi, hogy integrálták a szervezetébe a National Geospatial-Intelligence Agency 2006 óta működő kutatás-fejlesztési részlegét, valamint a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) Hírszerzési technológiai Innovációs Központját (ITIC). Az IARPA igazgatója Lisa Porter lett, aki korábban dolgozott a DARPA-ban, majd a NASA-nál is. A szakember a Massachusettsi Technológiai Intézetben nukleáris technikákat tanulmányozott és a Stanford Egyetem alkalmazott fizikából doktorált. A BEST-program keretében a tudósok olyan biometrikus rendszereket akarnak kifejleszteni, amelyek a távolból, nem ellenőrzött, például rossz látási körülmények között is képesek az emberek azonosítására, és amelyek a jelenlegi megoldásoknál háromszor pontosabbak.

A projekt alapját a nagy felbontású 3D-s felvételek képezik, amelyek egyaránt tartalmazzák a fejformára és a bőrtextúrákra vonatkozó információkat is. Ezt egészítik ki a hagyományos arc- és szembiometriai rendszerek, az írisz- és a retinaszkennerek, valamint a beszédbiometria. Utóbbi egy teljesen új terület, amelynek jelentőségére jellemző, hogy egy teljes, ezzel foglalkozó NSA-részleget integráltak az új ügynökségbe. A részleg neve hivatalosan a Diszruptív Technológiák Irodája, korábbi neve pedig Advanced Research and Development Activity (ARDA).

A szakemberek a diszruptív technológiákat az evolucionális és a revolucionáris technológiák közé helyezik. Akkor beszélnek diszruptív megoldásokról, ha egy eredetileg forradalmi találmány és annak fejlődésével párhuzamosan futó fejlesztések egyszerre teljesen új értelmet nyernek. Jó példa erre a rádió fejlődése. Az IARPA kezdetei a DARPA Information Awareness Office részlegének Total Information Awareness (TIA) kutatóprogramjára vezethetők vissza. A TIA-t John Poindexter felügyelte és 2003-ban indították el. A TIA-nak a logója, ami egy piramisban lévő szem sok találgatásra adott okot és rövid idő alatt számos összeesküvés-elmélet született.

A TIA-t később átnevezték Terrorism Information Awareness Programra és eltűnt a nyilvánosság elől, majd kisvártatva a Diszruptív Technológiák Irodájaként bukkant fel újra. A BEST-projekt hivatalos bemutatónapján 130 cég és kutatóintézet képviselői vettek részt, ám a programról szinte semmi sem szivárgott ki. Mindenesetre a szakértők nem véletlenül nevezték el Biometria 2.0-nak az új kutatásokat, ezzel arra utalva, hogy a most ismert biometrikus rendszerek hamarosan akár a háttérbe is szorulhatnak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások