Perrel tiltaná le az Intel az nVidia chipkészleteit

Perrel tiltaná le az Intel az nVidia chipkészleteit

2009. február 21. 13:39, Szombat
A processzorgyártónak nem tetszik, hogy az nVidia folytatja a Nehalem chipekkel kompatibilis lapkakészletek fejlesztését. Attól félnek, hogy ezek megjelenése további térvesztést eredményez számukra.

A Wall Street Journal elsőként számolt be a hírről, miszerint az Intel a bírósághoz fordult a további fejlesztések leállítása, megtiltása érdekében. Arra hivatkoznak, hogy a két cég között 2004 óta érvényben lévő licencmegállapodás erre nem jogosítja fel az nVidiát - valójában inkább az piszkálja a csőrüket, hogy utóbbi cég termékei saját fejlesztéseik elől veszik el a piaci lehetőségeket.

Az Intel számára az jelenti a legnagyobb gondot, hogy a Core chipekhez korábban megjelent külső chipkészletek több partnerük, így például az Apple esetében is, saját termékeik elől happolták el a megállapodásokat. A MacBook családon belül például az Intel chipkészleteit az nVidia MCP79 váltotta fel, amely az integrált GeForce 9400M révén némileg jobb teljesítményt nyújtott elődeinél. Az Intel ennek persze nem örült, hiszen ezzel saját esélyeiket rontották, a most benyújtott beadvánnyal pedig azt szeretnék elérni, hogy ez ne ismétlődhessen meg a jövőben.

A perben kiemelik, hogy az új Nehalem generáció példányai már beépített memóriavezérlővel érkeznek, ami azt jelenti, hogy a eredeti licencmegállapodás érvénye lejárt, hiszen abban semmi nem utal ilyen chipek alkalmazására. Innentől kezdve a bíróság feladata eldönteni, hogy a szerződés mennyiben értelmezhető az új chipekre - az Intel számára kedvező döntés azt jelentené, hogy az nVidia kénytelen lenne leállni az új lapkakészletek fejlesztésével, átadva ezzel a terepet az Intelnek.

Utóbbi egyébként azt reméli, hogy a lépés nem akadályozza majd az együttműködést az nVidiával az egyéb területeken.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások