Elítélték az Xbox gyilkost

Elítélték az Xbox gyilkost

2009. február 23. 12:20, Hétfő
Egy újabb idióta/elmebeteg hozott szégyent a játékos-társadalomra. Miközben a normálisabbja próbálja bebizonyítani, hogy a játék igenis hasznos időtöltés, addig ezt a nehezen felépített várat egy-két őrült egy perc alatt lerombolja.

Sajnos ezúttal is egy ilyen esettől hangos az angol sajtó. Történt ugyanis, hogy egy 16 éves manchesteri tinédzser, a képen balra látható Shane Boyd még augusztusban hátba szúrta a jobbra látható és szintén 16 éves Conor Blacket. A BBC által csak "Xbox gyilkosnak" nevezett Boyd úgy vélte, hogy az áldozat ellopta Xbox konzolját és ezért a hátsó kertben fejbe vágta egy sörösüveggel, majd amikor Conor menekülni akart, hátulról leszúrta.



Az áldozat még megtett pár métert, majd utána összeesett és a helyszínen életét vesztette. Boyd ezután kiállt az utcára és "Én vagyok a király! Én vagyok a legnagyobb!" kiáltásokkal ünnepelte magát, majd megfenyegetett mindenkit, hogy ha valaki hívja a rendőrséget, ugyanerre a sorsa jut. Clement Goldstone bíró 22 év szabadságvesztésre ítélte Boydot, melyből minimum 11-et le kell töltenie és csak ezután helyezhetik feltételesen szabadlábra. A bírói indoklás szerint Boyd előre megfontolt szándékkal követte el a gyilkosságot, hiszen alapból nála volt a kés, ráadásul Black el akart menekülni, így nem jelentett számára valódi fenyegetést.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások