A válság miatt nem lesz negyedik mobilszolgáltató

A válság miatt nem lesz negyedik mobilszolgáltató

2009. március 16. 20:50, Hétfő
A Nemzeti Hírközlési Hatóság megszüntette a negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tévő pályázatot, így nem lesz újabb szolgáltató.

A szervezet közleménye indoklásként az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás követelményének szem előtt tartására hivatkozik, ezért fújták le az eredetileg a mobiltelefon-piac versenyélénkítése, valamint a szélessávú internet-lefedettség növelése érdekében 2008 októberében meghirdetett pályázatot. A pályázat meghirdetésével az NHH szándéka az volt, hogy olyan új, negyedik GSM/UMTS-típusú szolgáltató léphessen a magyar mobilpiacra, amely tovább élénkíti a versenyt, hozzájárul az árak csökkenéséhez és új szolgáltatások megjelenéséhez.

Négy cég, a Digi Kft., a DreamCom Távközlési Kft., az Invitel Távközlési Zrt. és a Mobinet Távközlési Projekt Kft. pályázott. A formai megfelelőség ellenőrzése után az NHH valamennyi pályázót nyilvántartásba vette. A pályázati kiírás az állam és a szolgáltató közös kockázatvállalására épült. Az új szolgáltató alacsony belépési küszöb mellett léphetett volna piacra, az állam pedig a szolgáltatás későbbi sikeréből, az árbevétel arányában részesedett volna. Valamennyi pályázó évről évre növekvő piaci részesedést és árbevételt vetített előre üzleti tervében és így versenyélénkítést, valamint jelentős állami bevételt ígért, de több, az üzleti tervek alapját jelentő feltételezés az NHH szerint nem volt kellően megalapozott.

A hivatal szerint a pályázat kiírása óta jelentősen romlott a hazai és nemzetközi gazdasági környezet és ez egyrészt kérdésessé tette a pályázatokban szereplő finanszírozási feltételeket és a megtérülésre vonatkozó elvárásokat, másrészt pedig azt eredményezte, hogy nem lehetett reális képet alkotni a pályázók által tett vállalások (beruházási és működési költség előrejelzések, árbevétel tervek) értékéről. Mindez jelentősen növelte a kiíró NHH és így az állam kockázatait, különösen úgy, hogy a pályázók egy részének a tulajdonosi szerkezete a többszöri hiánypótlás után sem vált átláthatóvá így nem lehetett megállapítani, hogy adott esetben ki vehetné használatba a frekvenciát.

Magyarország frekvenciakészlete a jelenlegi három mellett egy újabb teljes spektrumú (900, 1800 és 2100MHz-es frekvenciával is rendelkező) mobilszolgáltató számára elegendő, azaz a jelenlegiek mellett csak egy újabb szolgáltató léphet belátható időn belül a piacra. Az NHH megítélése szerint a frekvencia jelenlegi odaítélése túlzottan kockázatos lett volna és a pályázatokban szereplő szolgáltatásportfoliók ismeretében nem biztosította volna a hatékony sávfelhasználást. Mindezek alapján az NHH a pályázatot megszüntette, ugyanakkor közölték, hogy a frekvenciák hasznosítását továbbra is napirenden tartják.

A hatóság megítélése szerint a sávszélesség-igényes vezeték nélküli alkalmazások elterjedése a rendelkezésre álló frekvenciakészletet fel fogja értékelni és a nemzeti vagyonnak ez az eleme a közeljövőben várhatóan a mainál is többet fog érni, és jobban szolgálhatja a fogyasztói érdekeket. A negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő pályázattal egy időben meghirdetett másik hat frekvenciacsomagra beérkezett ajánlatok elbírálása még folyamatban van.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások