Elkészült az Internet Explorer 8

Elkészült az Internet Explorer 8

2009. március 19. 14:57, Csütörtök
Hosszas tesztelés után a Microsoft elérhetővé tette a böngésző végleges változatát - a MIX09 konferencia első napján megejtett nyitóbeszédben számos egyéb fejlesztést is bejelentettek.

Az IE8 előzetesei kapcsán már több alkalommal beszámoltunk a várható újdonságokról, így ezeket most csak röviden tekintenénk át. A fejlesztők számára alapvető fontosságú volt a biztonság, valamint a sebesség növelése, mivel a böngésző korábbi verzióit számos kritika érte ezen szempontok alapján - a jelek szerint mindkét területen sikerült előrelépniük.

A külső beszámolókban ugyanis többnyire egyetértenek a hivatalos közleménnyel, amely e két téren emeli ki az előrehaladást. Az adathalász oldalak mellett lehetővé vált a részben legitim, részben pedig kártékony kódot tartalmazó speciális lapok szűrése, a felhasználók pedig méretes figyelmeztetést kapnak az esetleges veszély esetén, amely az úgynevezett cross-site scripting esetén is rögtön életbe lép. A sebesség mintegy duplájára nőtt az IE7 óta, és ha itt nem is verik meg a riválisokat, a fejlődés egyértelmű. A végleges változatban tovább finomodott a privát böngészési mód, a helyi gyorsítótárazás és sütihasználat teljes kikapcsolása mellett ugyanis megjelölhetjük azon kiadókat, amelyek számára mégis engedélyezzük bizonyos adatok gyűjtését.


Ami a rögtön látható változásokat illeti, itt az Accelerators, valamint a Webslices névre hallgató funkciók érdemelnek elsőként említést. Előbbi lehetővé teszi, hogy a kiválasztott oldalrészlet kapcsán szinte bármilyen opciót egyetlen kattintással elérjünk (a jobb gomb megnyomásakor megjelenő gyorsmenűben), utóbbi pedig a megjelölt laprészletek folyamatos megfigyeléséért felelős, ami akkor jöhet jól, ha egy-egy oldalról csak néhány apró részlet érdekel minket igazán. A könnyebb navigálás érdekében átalakult az előzmények ablaka, valamint immár lehetővé vált a fülek csoportosítása, illetve színkóddal történő ellátása.

A konferencián számos egyéb újdonságról is beszéltek, így például megemlítették az internetes oldalak lefordításában segítséget nyújtó widgetek megjelenését, a widget-motor beemelését a Windows Mobile 6.5 operációs rendszerbe, a Silverlight 3.0 platformot, a Worldwide Telescope elkészültét, valamint a több (IE) böngésző egyidejű tesztelésében segítő Expression Web SuperPreview eszközt.

Magyar idő szerint délután 6 órától lesz elérhető a böngésző végleges verziója, lokalizált változatban is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások