Tom Clancy's H.A.W.X.

Tom Clancy's H.A.W.X.

2009. április 12. 00:59, Vasárnap
A H.A.W.X. mindemellett hozott néhány egyedinek mondható ötletet a stílusba, amik csak tovább fokozzák a játék arcade jellegét. Első körben mindenképpen ki kell emelni a hangalapú irányítást, amit egyértelműen az EndWarból emeltek át a fejlesztők. Ennek szerepe enyhén szólva is nélkülözhető, és nem is annyira az arcade stílus erősítésére szolgál. Az ilyen vezérléshez nem kell más, mint egy mikrofon és az előre generált parancsok ismerete, amelyekből szintén nem lesz túl sok. Alapból nagyon jópofa, de sajnos haszontalanra sikeredett opció.

A parancsok felismerésével nagyrészt nem volt gond, szinte mindegyiket (megfelelő kiejtéssel természetesen) elsőre felismeri a gép, viszont a reakcióidőről már nem lehet ilyen jókat mondani. A parancs bekiabálása után van egy kis hatásszünet, és általában csak utána következik be az általunk elrendelt cselekmény, ami haszontalanná teszi az egészet, hiszen egy akciójátékban minden másodperc kiemelkedően fontos tud lenni, Ez a szolgáltatás inkább gátolja az embert a gyorsaságban, mintsem hozzájárulna ahhoz.

Van azonban két másik opció, amelyek a segítséget, és ezáltal az arcade jelleget is szolgálják a játékban. Az egyik az Enhanced Reality System (ERS), a másik pedig egy tulajdonképpeni negyedik kameraállás (alapból három van), az Assistance mód. Az ERS a legnagyobb segítségünk lehet, ha kezdő pilóták vagyunk, és a kissé nehézkes irányítást már az ujjainkban érezzük. Az opció bekapcsolásával tulajdonképpen a gép kijelöli nekünk a helyes irányt, és színes alakzatokat állít elénk, amelyeken végighaladva sokkal könnyebb lesz becserkészni egy likvidálásra váró célpontot.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az Assistance mód már kevésbé segítőkész, de biztosan sokan örömüket lelik ebben is. Bekapcsolásakor eltűnik az alapjáraton használatos hátsó nézet, és mint külső szemlélő figyeljük az eseményeket. Ilyenkor semmi dolgunk nincs irányított gépünkkel, csak annyi, hogy becserkésszük az ellenfeleket, majd a megfelelő pillanatban lenyomjuk a lövés gombot. Ez a nézet sokkal inkább a filmekben megszokott szemlélődést helyezi előtérbe, mint a segítséget, bár az tény, hogy az Assistance módban jobban átlátjuk a csatateret, és a ránk küldött rakétákat is könnyebben ki tudjuk kerüljük, de más haszna ezen kívül nem nagyon van.

A H.A.W.X. egyik legnagyobb negatívuma viszont még csak most következik, hiszen használjunk akármilyen nézetet, az irányítás elsőre billentyűzeten kifejezetten szörnyű tud lenni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy minden személyre szabható, így megtalálható a tökéletes beállítás, de az első pár pályán biztosan földet fog majd néhány játékos, hacsak nem gamepaddel vág neki a pilótaéletnek. Kellő gyakorlással természetesen a billentyűzet+egér kombinációval is tökéletesen kezelhető az alkotás, sőt csak billentyűzettel is, de ahhoz előbb mindenképpen érdemes a Free Flight menüpontban néhány percen át gyakorolgatni.

A H.A.W.X. esetében mindenképpen meg kell említenünk még a többjátékos lehetőségeket is, hiszen a rövidnek nevezhető kampány után a Free Flight opció nem biztos, hogy kielégítené a többség vágyait. A többjátékos mód legkiemelkedőbb része mindenképpen a kooperatív játék, amihez mi is bármikor becsatlakozhatunk egy-egy küldetés elején, de indíthatunk saját magunk is, várva arra, hogy valaki más érkezzen hozzánk felmentőként. A kooperáció nagy élményt tud nyújtani, és a móka így is megér plusz egy végigjátszást, de ezen kívül csak egyetlen igazi többjátékos mód áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy kiéljük magunkat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ez egy kicsit elszomorító, hiszen többet vártunk volna, de a jelen hírek szerint várhatjuk is, hiszen hamarosan egy DLC (letölthető tartalom) fog napvilágot látni a játékhoz kapcsolódóan, új multiplayer lehetőségekkel, valamint vadászgépekkel karöltve. Ez kicsit feldobhatja a játékot, bár az új vasmadarak elég feleslegesek, hiszen így is megszámlálhatatlan áll a rendelkezésünkre, nagy különbséget pedig nem érezni közöttük, bármennyire is szeretnénk. Végezetül csak a grafika és a hangok megemlítése maradt hátra, amikkel nagy gond nincs, de hiányosságok azért megfigyelhetők.

Az elhangzottakat kiértékelve megállapíthatjuk, hogy egy jó kis játék született a Tom Clancy's H.A.W.X. képében, de a programnak sajnos vannak gyermekbetegségei és hiányosságai. Az élmény az, amit nagyon át tud adni a játék, hiszen felhők között repkedni egy kis csatázás közben nagyon hangulatos, akit pedig nem zavar az arcade jelleg, kellemes szórakozásra találhat a H.A.W.X.-ban.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások