A Gyűrűk ura rendezője visszatér

A Gyűrűk ura rendezője visszatér

2009. április 23. 00:24, Csütörtök
Peter Jackson amellett, hogy producerkedik és megpróbál egy jó scifivel előrukkolni, csendben saját pecsenyéjét is sütögeti, hiszen Amerikában már decemberben előáll legújabb filmjével, a Komfortos mennyországgal.

Belefájdul a szívünk, ha belegondolunk abba, hogy pár hónapja még úgy volt, hogy március 13-án lesz meg a Lovely Bones amerikai premierje, de ezt nemrég fél évvel tolta el a forgalmazó.

Alice Sebold, idehaza is megjelent bestsellere így az Oscar-szezonban lesz először látható és a filmmel kapcsolatban Jackson megjegyezte, hogy hiába az erőszak és a gyász áll a történet középpontjában, nem feltétlenül kell a végeredménynek pesszimistának, lehúzónak lennie. Jackson szerint ugyanis a 14 éves Susie Salmon sorsa, amint meggyilkolása után a mennyből nézi családjának széthullását, bizonyos tekintetben kifejezetten felemelő.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások