Töretlen netes fejlesztések a hazai bankoknál

Töretlen netes fejlesztések a hazai bankoknál

2009. április 24. 05:00, Péntek
A pénzügyi válság miatt a költségracionalizálási lépések minden téren elengedhetetlenek, az elektronikus szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek is szűkültek.

A futó fejlesztéseket azonban nem állította le az OTP. A legnagyobb magyar bank tervei között szerepel számos, az internetes szolgáltatás egyes funkcióinak használatát jobbító fejlesztés megvalósítása, amelyekre a szolgáltatást használó ügyfelektől érkeztek javaslatok - mondták el.

A CIB szerint a jelenlegi környezet akár kedvezően is hathat az elektronikus csatornák fejlődésére, hiszen ezek alapvetően jutalékbevételt generáló, ügyfélmegtartó, illetve a piaci versenyben megkülönböztető erővel bírnak és növelik a hatékonyságot. Mint hozzátették: a válság következtében jelentősen megváltozó banki piaci környezet, az üzleti prioritások jelentős átrendeződése már ma tapasztalható.

A CIB még az idén elérhetővé kívánja tenni a VIBER átutalás lehetőségét elektronikusan bankoló ügyfeleinek, és szintén a 2009-es év folyamán elektronikus kereskedelmet támogató megoldással is bővíteni szeretnék szolgáltatásukat. Az elektronikus csatornák erre az évre tervezett fejlesztései nem esnek a válság áldozatául az Erste esetében sem. Ugyanerről tájékoztatott a K&H is. Mint elmondták: az e-bank szolgáltatás keretében lakossági ügyfeleik tavaly ősz óta adhatnak-vehetnek befektetési jegyeket és állampapírokat, ezt a kört pedig hamarosan részvényekkel is bővítik. A Raiffeisen is tartja magát eredeti terveihez, az idén vezetik be az internet brokeringet.

Szinte minden bank folyamatosan fejleszti az online lehetőségeket. Az Allianz a lakossági számlavezetés legfontosabb funkcióin túl már a vállalati ügyfeleit is ki tudja szolgálni ezen a csatornán és 2009-ben a korábbi tervnek megfelelően új lakossági funkciókkal bővülnek, amelyek a bankkártyák és hitelkártyák kezelését könnyítik meg ügyfeleik számára. A Commerz az okmányos ügyletek lebonyolítását ("trade finance" nevű alkalmazás) nyújtja interneten keresztül is.

Az UniCreditnél - tudtuk meg - jelenleg már a tesztelési fázisban tart a netbanki rendszer arculati megújítása (itt már minden funkció elérhető online), amivel számos kényelmi megoldást is hamarosan bevezetnek. Az elektronikus csatornák fejlesztését továbbra is kiemelten kezeli az FHB is, az idén is elsődleges céljuk a NetB@nk funkcionalitásának bővítése, a MobilFizetés szolgáltatásuk ismertségének növelése, fejlesztése.

Az MKB-nál a befektetési lehetőséget tavaly teremtették meg. Ez a terület pedig a tervek felett teljesített; a megváltozott piaci körülmények mellett azonban - mondták el - inkább más szolgáltatások, funkciók kerültek előtérbe. Alighanem éppen a befektetési igények hoztak jelentős sikert az AXA online számlájának.

A KamatHozó kampány (a bank ennél a konstrukciónál a látra szóló kamatot a jegybanki alapkamat alatt 50 bázisponttal állapította meg) indítása után egy hónappal a számlanyitások ötöde - tudtuk meg Gábriel Zsuzsanna termékmenedzsertől - már online úton történt. Az ilyen módon nyitott bankszámlák átlagos egyenlege pedig háromszor magasabb, mint a hagyományos módon (bankfiókban, ügynökön keresztül) létrehozott számláké. Tavaly áprilishoz képest a bank mára megháromszorozta a kezelésében lévő betétállomány összegét. A továbblépés persze itt sem marad el. Rövidesen elindítják a munkáltatók részére kifejlesztett, az egészségpénztári befizetéseikhez kapcsolódó, interneten keresztül elérhető partnertájékoztatási és adminisztrációs rendszert, valamint még az idén továbbfejlesztik online elérhető banki szolgáltatásaik körét is. Továbbá megújuló egységes honlapjával kíván ügyfeleinek jól áttekinthető és kezelhető online felületet biztosítani a pénzintézet.

A dinamikát illetően egyébként más bankok is igen kedvező fejleményekről számoltak be. Az MKB Bank április 6-án vezetette be elektronikus szolgáltatáscsomagját, erről a megfelelő adatok még nem állnak rendelkezésre. Viszont a bármely számlával használható internetbanki szolgáltatásuknak felhasználói száma az elmúlt évben több mint harmadával gyarapodott. Az OTP internetes szolgáltatásra szerződött ügyfeleinek száma 2008 decemberére több mint 787 ezer volt, ami éves szinten 17 százalékos növekedésnek felel meg. A CIB ügyfeleinek 40 százaléka használja a netbankot. Ez az előző év hasonló időszakához képest több mint 150 százalékos növekedést jelent (az IEB-migrációval).

Az UniCredit netbanki szolgáltatást használó ügyfeleinek száma közel 60 százalékkal növekedett 2008-ban - mondta el Komócsi Sándor ügyvezető igazgató, hozzátéve: ez a dinamikus fejődés az idei év első hónapjaira is jellemző. A K&H-nál márciusban kötötték meg a 200 ezredik e-bankos szerződést, ami azt jelenti, hogy 16 hónap alatt megduplázódott az e-bankos felhasználók száma - tudtuk meg Somogyi Katalintól, az elektronikus csatornák főosztály vezetőjétől. Hozzátette: az egy lakossági ügyfélre jutó tranzakciószám közel 50 százalékkal haladja meg a magyarországi bankpiaci átlagot.

Több hitelintézetnél is úgy látják, hogy mivel az idén az ügyfelek a korábbinál is kiemeltebben figyelnek a költséghatékonyságra, érdemes még átfogóbb és könnyebben használható banki funkciókat telepíteni. Az online lehetőségek pedig ilyen szempontból a bankok és ügyfeleik számára egyaránt kedvezőbbek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások