Vizsgálják a Google és az Apple viszonyát

Vizsgálják a Google és az Apple viszonyát

2009. május 6. 10:59, Szerda
Az Egyesült Államokban vizsgálatot indítottak a két cég közötti kapcsolat részleteinek tisztázása érdekében, mivel az elméletileg rivális vállalatok közös igazgatók munkájára alapozzák döntéseiket.

A szövetségi kereskedelmi bizottság (FTC) jelezte, hogy hivatalos vizsgálat indult a két cég közötti kapcsolat felderítése érdekében, különös tekintettel az igazgatótanácsok személyi összetételére, amely egyes szabályozó hatóságokban aggodalmakat ébreszt. . Felmerült ugyanis, hogy mivel ugyanazon személyek foglalnak helyet mindkét alakulatban, a riválisok mégsem annyira minősülnek vetélytársaknak, mint illene.


Steve Jobs és Eric Schmidt

Egészen pontosan Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója, valamint Arthur Levinson, a Genentech volt vezérigazgatójának. szerepe merült fel kérdésként, mivel mindketten tagjai mind a Google, mind pedig az Apple igazgatótanácsának. Ez pedig törvénybe ütközik, hiszen ugyanazon személy nem tölthet be ilyen pozíciót két olyan cégnél, amely közvetlen riválisnak bizonyul akár egyetlen területen is. Márpedig a Google és az Apple több területen is vetélkednek egymással, amely területek közül napjainkban egyre inkább az okostelefonok szegmense emelkedik ki. Előbbi az Android szoftver, utóbbi pedig az iPhone készülékek révén számít itt fontos szereplőnek.

A másik kifogás, hogy mindkét cég a Microsoft legfontosabb riválisai közé tartozik, így felmerülhet, hogy esetleg együttműködnek a szoftvercég ellen, egyeztetve a globális stratégiát. Schmidt egyébként a múlt hét óta az Obama elnök által kinevezett, 20 tagú tanácsadói csoportnak is tagja, így közvetlenül szerepet játszhat majd az ágazattal kapcsolatos kormányzati kezdeményezések kialakításában.

A hírt eddig sem az Apple, sem pedig a Google nem kommentálta.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások