A tervezettnél lassabban épül a német internethálózat

A tervezettnél lassabban épül a német internethálózat

2009. május 7. 20:58, Csütörtök
A következő két évben összesen 10 milliárd eurót kapnak a vidéki régiók a német kormány második gazdaság-élénkítő csomagjából. Az összeget több terület fejlesztésére fordítják.

A német régióknak komoly problémákkal kell megküzdeniük. Az egyik az elvándorlás, a másik a lakosság egyre nagyobb mértékű elöregedése. Emellett szintén fejleszteni kell az oktatást és az infrastruktúrát, például az utakat, valamint közintézményeket, elsősorban a kórházakat és az iskolákat. A német kormány elfogadta azt az előterjesztést, amely szerint a német vidék összesen 10 milliárd eurót kap. A fejlesztési programokban a tartományok és a települések legalább 750 millió euróval vesznek részt.

Ilse Aigner német mezőgazdasági miniszter kénytelen volt elismerni, hogy a vidéki internetfejlesztéseket célzó program lelassult és komoly problémák hátráltatják a nagy sávszélességű hálózatok kiépítését. "Tény, hogy a szélessávú beruházások esetében még közel sem tartunk ott, ahol elterveztük. Ennek elsősorban európai jogi akadályai vannak. Ráadásul komoly hátráltató tényező, hogy a tartományok sem veszik ki megfelelő mértékben a részüket a fejlesztésekből" - nyilatkozta Aigner a német parlamentben.
"A cél az, hogy kilenc minisztérium segítségével vonzó élet- és gazdasági körülményeket teremtsünk, valamint kedvező jövőbeni kilátásokat biztosítsunk a vidéken élők számára" - tette hozzá Thomas Steg, a német kabinet helyettes szóvivője. Christian Kirchner berlini jogi szakértő, a Humboldt Egyetem munkatársa szerint adott esetben akár a piaci versenyre vonatkozó szabályokat is meg kell változtatni, hogy eltűnhessenek a fehér foltok Németország nagy sávszélességű internettérképéről. Ezenkívül szükség van a szolgáltatók közötti együttműködésre is.

Gerd Landsberg, a Német Városok és Települések Szövetségének ügyvezető igazgatója attól tartott, hogy ha nem valósul meg a program, akkor a német közösségekben lassulhat a gazdasági növekedés és egy komoly esélyt szalaszthatnak el a felzárkózásra. A német kormány januárban hozta nyilvánosságra második konjunktúraprogramját, amely előírta, hogy 2014-ig a német háztartások többségében az átlagos sávszélességnek el kell érnie az 50 Mbit/s-ot. Szakemberek úgy vélték: a cél teljesítéséhez akár 50 milliárd euróra is szükség lehet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások