Júliusban jöhet az új iPhone

Júliusban jöhet az új iPhone

2009. május 21. 09:38, Csütörtök
Internetes magazinok értesülése szerint az Apple háza tájáról már kiszivárgott az állítólag július közepén megjelenő új iPhone készülékek specifikációja - ezúttal képek nélkül, ám pontos adatokkal.

Az Apple iPhone Apps arról számolt be, hogy az Apple hardveres fejlesztésekért felelős csoportjának egy tagja kiszivárogtatta a készülékek részleteit. Eszerint két új változatot várhatunk, amelyek 16, illetve 32 GB adatot tárolhatnak majd el, szemben a jelenleg elérhető 8 és 16 GB-os verziókkal.

Legalább ilyen fontos, hogy a cég ezúttal vékonyabb dizájnnal készül, a készülékeken pedig több kisebb-nagyobb változtatást eszközölnek, abban reménykedve, hogy az új vásárlók mellett a meglévő tulajdonosok is a csere mellett döntenek majd. Ennek érdekében az új változatok 3,2 megapixeles kamerát kapnak, ezt pedig OLED-kijelző, másfélszer nagyobb üzemidő, kétszer nagyobb processzorteljesítmény és memória egészíti ki, a telefonok pedig ezúttal beépített FM-egységgel egészülnek ki (bár ez utóbbit maguk a felhasználók sem nagyon követelték).

A videórögzítés és -szerkesztés szintén elérhető lesz, a mozgó- és állóképes állományokat pedig MMS-ben küldhetjük majd el kapcsolatainknak. A beépített iránytűt a kamerával, valamint a GPS és a Google Maps szolgáltatással kombinálják, ez pedig a navigálásban, valamint a képkészítés helyszínének meghatározásában segíthet. Egyelőre megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire hihető a hír, a többség kivárná a júliusi megjelenést, hogy meggyőződjön annak valódiságáról.

A forrás szerint a cég szeretné tartani a 200 és 300 dolláros kereskedelmi árat, amely különösen az OLED-kijelző alkalmazása miatt nehezen hihető az elemzők egy része számára.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások