A világ legkisebb fényképezőgépe

A világ legkisebb fényképezőgépe

2009. június 2. 17:25, Kedd
Az új szerkezet keveset fogyaszt és kicsi, ám normális használatra teljesen alkalmatlan.

Az új szerkezet annyira kicsi, hogy normális használatra már csak emiatt is alkalmatlan. Ez persze nem jelent problémát, mivel az Egyesült Államokbeli California Institute of Technology által kifejlesztett minigép speciális, hadászati céllal készült el. Az új gép éppen akkora mint egy mikrochip (lényegében az is), és kifejezetten az amerikai hadsereg távirányítású mini megfigyelő repülőgépeihez készült. Ezeknél a robotrepülőgépeknél ugyanis éppen a kis méret a lényeg, mivel így veszélyes helyeken képesek például épületekbe is behatolni, miközben a "pilóta" valahol biztonságban irányít.


A kis méret és súly mellett a megfelelő működéshez arra volt szükség, hogy az eddigieknél kevesebb áramot fogyasszon az új szerkezet. A mai fényképezőgépek esetében ugyanis az érzékelő és az áramkör külön egységet képez, emiatt a legtöbb elektromos energiát nem is e két egység, hanem a közöttük lévő rendkívül bonyolult kommunikáció használja fel.

A fejlesztést a Pentagon és a NASA finanszírozta, melynek az volt a célja, hogy egy fényképezőgép összes alkotóeleme egyetlen mikrochipen helyezkedjen el, így egy kicsi, önálló és alacsony energiaigényű, de megbízható egységet alkotva. A megfigyelő robotrepülőgépekhez készült fényképezőgép rádióhullámmal egy kilométer távolságról távirányítható, és bizonyosan nem lehet majd kapni a boltokban.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások