Nem lesz EP választási vita az MTV-ben

Nem lesz EP választási vita az MTV-ben

2009. június 3. 20:18, Szerda
A Magyar Televízió készen állt arra, hogy közvetítse az Európai Parlamenti választásokon induló nyolc párt listavezetőjének vitáját, de két párt ma délután nem fogadta el a délelőtti pártközi egyeztetésen előzetesen kidolgozott feltételeket.

A pártok nem tudtak megállapodni abban, hogy milyen feltételekkel vitázzanak tévékamerák előtt európai parlamenti listavezetőik. Megegyezés hiányában a Magyar Televízió pedig nem tudja közvetíteni az eredetileg az MDF által kezdeményezett tévévitát.

Az Európai Parlamenti választáson induló nyolc párt kampánystábjainak képviselői június 3-án, ma reggel a budapesti Centrál Kávéházban egyeztettek a Magyar Televízió képviselőivel arról, hogy június 5-én, pénteken déltől másfél órás időtartamban, három témakörben, azonos időkeretben a pártok listavezetői vitát folytatnak az MTV egyik stúdiójában. A felvételt aznap este 22.00 órától vágatlanul sugározta volna az m1 csatorna. Az MTV vállalta a vita lebonyolításának minden technikai feltételét, a díszletet, a hangosítást és az időmérő technika biztosítását is a vita zavartalan lefolytatása érdekében. A pártok abban maradtak, hogy ma délután 17.00 óráig értesítik az MTV-t, elfogadják-e az általuk délelőtt kidolgozott előzetes feltételrendszert.

Az MTV-hez a délutáni határidőig mind a nyolc párt kampánystábja írásban reagált a listavezetők vitájának feltételeire. Hat párt véglegesen elfogadta az feltételrendszert. A Fidesz ugyanakkor jelezte, hogy számára a vita feltételei nem megfelelőek, ezért a listavezető részvételét lemondták. Az MSZP pedig arról tájékoztatta az MTV-t, hogy további kérései vannak a műsorral kapcsolatban. Miután sajnálatos módon a pártok között nem alakult ki konszenzus a listavezetői vita feltételeiről, ezért megegyezés hiányában az MTV nem tudja a vitát közvetíteni.

"A választópolgárok kiegyensúlyozott és hiteles tájékoztatása érdekében az MTV olyan szakmai szabályokat javasolt a vitára, amelyek teljes esélyegyenlőséget garantálnak. A Magyar Televízió csak abban az esetben vállalta a vitaműsor lebonyolítását, ha a választáson induló mind a 8 párttól egyértelmű igen a válasz az előre egyeztetett feltételek elfogadására" - mondta Bednárik Imre hírigazgató, az MTV Választási Irodájának vezetője, aki írásban értesítette a pártokat, hogy mégsem lesz látható listavezetői vita az MTV képernyőjén a kampány finisében, a kampánycsend előtti péntek estén.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások