20 millió okostelefont ígér az Acer

20 millió okostelefont ígér az Acer

2009. június 20. 13:47, Szombat
A harmadik legnagyobb PC-gyártó 2012-től már évente mintegy 20 millió okostelefon készüléket szállítana le világszerte. Ezzel több nagy, kiterjedt tapasztalatokkal bíró riválist is megelőznének.

A cég részéről a hordozható eszközök fejlesztéséért és gyártásáért felelős részleg első embere nyilatkozott a Financial Times-nak, elmondva többek között, hogy nagy terveket dédelgetnek az elkövetkező időszakra vonatkozóan. Ezen tervek között szerepel a példányszám felfuttatása, valamint az igen erős pozíció megszerzése az okostelefonok szegmensében.



A fenti szám, vagyis az évente 20 millió készülék elérését a vállalat 2012-re szeretné megvalósítani, ez pedig az előrejelzések alapján 6-7 százalékos részesedést biztosítana számukra a globális piacon. Amennyiben sikerül elérni az itt előirányzott számokat, ez mindenképpen óriási eredménynek számítana, hiszen a 7 százalékos részesedéssel olyan nagy neveket előzhetnének meg, mint például a HTC, a Fujitsu, a Sony Ericsson, illetve számos egyéb cég. Az Acer tavaly lépett be a szegmensbe, mindössze négy különböző modellel, amelyek kivétel nélkül Windows Mobile operációs rendszerre támaszkodnak, az idén megjelenő egyik új változatuk azonban immár a Google Android szoftvert fogja hasznosítani.

Érdemes megjegyezni, hogy 2009 első negyedében a Nokia uralta a piacot a maga 41 százalékos birodalmával, őket követte a második helyen (alaposan leszakadva) a Research in Motion 20 százalékkal. A dobogó harmadik fokát az Apple kaparintotta meg 10 százalékkal, mögöttük pedig a HTC és a Fujitsu végzett 5,4, illetve 3,8 százalékkal. Az okostelefonok szegmense különösen jól szerepelt az utóbbi időszakban, hiszen míg a mobiltelefonok eladásai világszerte csökkentek, addig ez utóbbi terület további növekedést tudott felmutatni.

Legalább ilyen érdekes, hogy az Acer több riválisa, így az Asus és a Gigabyte is saját okostelefonokon dolgozik. Valószínű, hogy a jövőben jobban ötvözik majd ezen készülékek, valamint a netbook és notebook megoldások kínálatát, illetve ezek funkcionalitását.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások