Nagyot eshet a netbookok ára

Nagyot eshet a netbookok ára

2009. július 2. 10:29, Csütörtök
A Microsoft a Windows 7 bevezetésére készül, a netbook készülékek gyártói azonban egyelőre nem tudtak egyetértésre jutni azt illetően, hogy ez pozitív avagy negatív fejlemény lesz-e az XP-vel szállított termékeknél.

A tajvani DigiTimes többnyire a helyi gyártóktól kiszivárgó, illetve elemzői körökből érkező hírekre alapozva írt rövidebb összefoglalót a jelenlegi dilemmákról. Eszerint egyes gyártók inkább a vásárlói kereslet visszaesésétől tartanak, mások viszont úgy vélik, hogy az XP-vel szállított netbook megoldások esetében egyenesen felhajtóerőt jelent majd az új, nyilván drágább változat megjelenése.

Az aggódók elsősorban attól tartanak, hogy a netbook tulajdonosok kizárása az Upgrade programból sokakból ellenkezést, rossz érzéseket vált majd ki, ez pedig közép- és hosszú távon negatívan hathat a szegmens megítélésére, amely nyilván nem tesz majd jót a forgalomnak. Más gyártók viszont úgy spekulálnak, hogy a drágább Windows operációs rendszer a netbook készülékek árait is növelheti, ez pedig kedvezőbb színben tüntetheti fel a valamivel régebbi, még mindig Windows XP-vel szállított típusokat - amelyek esetében talán drasztikus árcsökkentésre is sor kerülhet, hogy így őrizzék meg a kedvező ázsiót.


A forgalmazók emellett arra készülnek, hogy az Atom N270 és N280 processzorokra építik az XP-s készülékeket, míg a Windows 7 esetében az Atom N450 chip lesz a főszereplő - igyekezvén minimalizálni az árak változását. Előbbi operációs rendszer OEM-változata egyébként jelenleg 25-30 dollárt kóstál, míg a Windows 7 esetében a legújabb információk szerint ez inkább 45-55 dollárra tehető. Az is előfordulhat persze, hogy az Upgrade programmal kapcsolatos félreértések, illetve az általános tájékozatlanság sokakat hezitálásra késztet, így csak később ruháznak majd be egy új készülékre.

Az Asus már csökkentette 7 és 8,9 hüvelykes Eee PC készülékeinek árát, bár ez elsősorban saját kínálatukkal, stratégiájukkal áll kapcsolatban. Előbbi Tajvan szigetén már csak 153 dollárt, utóbbi pedig Kínában 219 dollárt kóstál.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások