Feketén került a Ghostbusters Európába

Feketén került a Ghostbusters Európába

2009. július 9. 09:00, Csütörtök
A Sony kemény dollárokat fizetett azért, hogy az egyébként közepesre sikeredett Ghostbusters csak jókora késéssel érkezzen meg (2009. végén) az európai, nem PS3 tulajok gépére, ám a számítását a Media Markt nagyon áthúzta.

Történt ugyanis, hogy az áruházlánc kínálatában - és ezzel együtt a polcain is - a játék megjelenésének napján megjelentek a Ghostbusters PS3-as verziói - és mellette az X360 és PC-s változatok is. Mint kiderült, az áruház az amerikai kópiákat is átküldte Európába, amivel megsértette a törvényeket.

A szürke importból származó játékokat természetesen elkezdték vásárolni egészen addig, míg a Sony fel nem tűnt a színen és számon nem kérte, hogy mi a fenét keres Európában a Szellemirtók? A Media Markt - miután nyugtázta hibáját - azonnal eltűntette a kínálatáról a Microsoftos változatokat, ám addigra már elég szép mennyiség kelt el a programból (pontos számot senki nem árult el).

A Sony nem hagyja annyiban a dolgot és bejelentette, hogy lépéseket tesz az ügyben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások