A Gyűrűk ura rendezője sárkányos filmet tervez

A Gyűrűk ura rendezője sárkányos filmet tervez

2009. július 21. 21:53, Kedd
Bár Peter Jackson csak a producere lesz a Hobbit-filmeknek, még időben véget vetett azoknak a pletykáknak, miszerint a Comic Con-on be fogják jelenteni, hogy ki fogja alakítani a főszereplő Bilbót.

Egyelőre a szereplőválogatás még arrébb van, jegyezte meg Jackson, hiszen továbbra is a forgatókönyvet írják, bár való igaz, tette hozzá, hogy elkezdtek gondolkodni a lehetséges színészeken. (S épp ezért is igyekeznek a szkripttel, hogy a kiszemelt színészek olvashassák az anyagot.)

Az Empire magazin kérdésére az új-zélandi direktor azt is elmondta, hogy jelenleg másodlagos kérdés, hogy mit fog rendezni jövőre, miután új filmjét, a Komfortos mennyországot bemutatják decemberben. Annyi biztos, hogy producertársával több filmötleten is dolgoznak, s azt megerősítette, hogy közülük az egyik a Naomi Novik-féle, idehaza is megjelent Temeraire-sorozat, melynek nyitóregénye az Őfelsége sárkánya, s mely a napóleoni háborúkban játszódik, ahol mind az angolok, mind a franciák sárkányokat is bevetnek a végső siker elérése érdekében.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások