Választóképernyőt kap a Vista és az XP is

Választóképernyőt kap a Vista és az XP is

2009. július 29. 23:33, Szerda
A Microsoft által közölt dokumentum egy eldugott sorából derült ki, hogy az alapértelmezett böngésző kiválasztását megkönnyítő megoldást nemcsak a Windows 7, hanem az elődök is megkapják Európában.

Szemfüles újságírók vették észre a napokban, hogy az eredetileg a Windows 7 megjelenéséhez köthető változások az előző verziókat is érintik majd, mégpedig a hivatalos debütálást követő hónapokban, vagyis minden bizonnyal még az év vége előtt. Arról a napokban mi is beszámoltunk, hogy az európai kifogásokra válaszul a szoftvercég egy újabb megoldási javaslattal állt elő, a jelek szerint azonban ennek hatáskörét alaposan kiterjesztenék - minden bizonnyal az EU nagy örömére.

A Microsoft oldalán elérhető teljes dokumentumban ugyanis többek között azt is megtaláljuk, hogy a Windows 7 megjelenését követően 3-6 hónappal Európában minden olyan Vista és Windows XP felhasználó is megkapja a böngészők kiválasztásáért felelős képernyőt, aki igényt tart a Windows Update szolgáltatásaira, vagyis az automatikus frissítésekre. Ezen keresztül terjeszti majd el a szoftvercég a módosított megoldást, így nemcsak a legújabb asztali operációs rendszerben, hanem annak elődeiben is egyetlen kattintással, már a telepítés során kiválaszthatjuk majd az alapértelmezett böngészőt.

Arról szintén hírt adtunk, hogy az Európai Bizottságnak kifejezetten tetszik a javaslat, nem véletlenül, hiszen ők mindig is azt szerették volna elérni, hogy a beépített Internet Explorer mellett valamilyen módon a riválisok is helyet kapjanak az operációs rendszerben. A Microsoft abba egyezett bele, hogy legfeljebb 10, az európai régióban minimum 0,5 százalékos piaci részesedéssel bíró alternatív böngészőt jelenít meg a választóképernyőn, ezeket pedig saját logóikkal tüntetik majd fel.

Utóbbi részlet nem nyerte el az Opera vezetőinek tetszését, akik szerint az IE logó látványa rögtön gyors választásra készteti majd a laikusok nagy részét - az EU egyelőre nem adott hangot esetleges kifogásainak, ők inkább örülnek a változásnak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások