Feltörték a Windows 7 aktivációs rendszerét

Feltörték a Windows 7 aktivációs rendszerét

2009. július 31. 15:18, Péntek
Ennél rosszabb hírt aligha kaphattak volna a Microsoft fejlesztői. Egy héttel az RTM-változat elkészülte után hackerek feltörték a Windows aktivációs programját.

Az elmúlt hetekben a Windows 7 az Európai Unióval kapcsolatos viták, illetve az RTM-verzió elkészülte kapcsán került a címoldalakra. Most azonban több kínai fórum egybehangzóan is azt állította, hogy hackereknek egy lopott szoftverkulcs segítségével sikerült kijátszaniuk a Microsoft eredetiségvizsgáló rendszerét és ezáltal, online kapcsolat nélkül is aktiválni tudták a számítógépükre telepített operációs rendszert.

A hírről beszámolt előbb a Neowin, majd a CNet is. Utóbbinak a Microsoft illetékesei azt nyilatkozták, hogy már tudnak a sikeres kísérletről és hangsúlyozták, hogy továbbra is mindent elkövetnek azért, hogy megóvják a felhasználókat a kalózmásolatoktól és a hamisított szoftverektől.

A Windows 7-ben lévő online aktivációs megoldás neve stílusosan Windows Activation Technologies. A hackerek a Lenovo egyik OEM-DVD-jéről a Windows 7 Ultimate Edition kópiáját, valamint annak aktivációs kulcsát szerezték meg. Mivel a Lenovo mellett a Dell, a Hewlett-Packard és más OEM-gyártók is ilyen megoldást használnak, így a hír érthetően komoly feltűnést keltett. Korábban hasonló módon tudták kijátszani a Windows Vista aktivációs rendszerét is.

Rüdiger Spies, az IDC elemzője elmondta, hogy ugyan az online aktivációt gyakran bírálják a felhasználók, mert például a hardvercserekor mindenképpen szükség van az operációs rendszer újra aktiválására, kétségtelenül vannak előnyei. Többek között így könnyebben ellenőrizhető, hogy milyen gyorsan és mértékben terjednek a biztonsági frissítések. A szakember szerint az internetes aktivációnak nem igazán van komoly alternatívája és nem meglepő, hogy a Microsoft ragaszkodik ehhez a rendszerhez. "Ugyan a Microsoft ezt sohasem fogja elismerni és nyíltan kimondani, de ők is jobban örülnek neki, hogy ha egy számítógépen másolt Windows fut, mintha egy másik operációs rendszer lenne rajta. Ezáltal ugyanis gyengíthető a konkurencia" - jegyezte meg Rüdiger Spies.

Mindenesetre a redmondi konszernnek három hónapja van arra, hogy megoldja a problémát. Az meglehetősen valószínűtlennek tűnik, hogy a szoftveróriás semmit sem fog tenni. A Windows 7 RTM változatához a vállalat partnerei, az OEM-gyártók, valamint a megfelelő oldalak előfizetői augusztusban jutnak majd hozzá, míg a végleges verzió október 22-étől lesz kapható Magyarországon is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások