Kitilthatja felhasználóinak egy részét a Pirate Bay

Kitilthatja felhasználóinak egy részét a Pirate Bay

2009. július 31. 15:18, Péntek
A holland BREIN-szervezet győzelmet aratott az általuk megindított bírósági perben, az ítélet szerint pedig a torrentoldalnak meg kell tiltania a hozzáférést a holland felhasználók számára.

A BREIN már korábban beperelte a népszerű portált, igyekezvén meggátolni annak további működését, a perbe pedig tévedésből még a potenciális felvásárlóként felbukkanó Global Gaming Factory céget is szerették volna bevonni, mivel úgy hitték, hogy már sor került a tranzakcióra. Azóta a GGF jelezte, hogy valószínűleg dugába dőlnek terveik, maga az oldal pedig újabb támadás alatt áll a hollywoodi filmstúdiók részéről.

Mintha ez még nem lenne elég, a szervezet most győzelmet aratott saját bírósági perében, amelynek célja az volt, hogy blokkolják a hozzáférést a holland felhasználók számára. A bíró helyt adott az eredeti kérelemnek, a perben megnevezett három admint pedig utasították, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, ellenkező esetben (a tíznapos határidő lejártát követően) naponta 30 ezer eurós bírságot kell majd megfizetniük - ezt a lépés megtagadásával egészen 3 millió euróig tornászhatják fel, a bíróság ugyanis ebben határozta meg a maximális összeget.

Az adminok időközben jelezték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen, hozzátéve, hogy mivel nem is értesítették őket a per lezajlásáról, nem tudtak részt venni azon és gondoskodni saját maguk képviseletéről, illetve védelméről. Kiemelték, hogy nincs módukban megtenni a kívánt intézkedését, mivel a Pirate Bay szerverei a Reservella cég birtokában vannak, és nincs is hozzáférésük minden egyes funkcióhoz, amely biztosíthatná a holland felhasználók teljes kitiltását.

A fenti nyilatkozatok alapján újabb elhúzódó jogi csatározásra lehet számítani, már amennyiben az adminok találnak ügyvédet, aki hajlandó elvállalni védelmüket - és ha egyáltalán lesz miért harcolni, hiszen az legújabb per fő célja éppen a portál és a név teljes megsemmisítése.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások