MSN videólejátszót indít a Microsoft

MSN videólejátszót indít a Microsoft

2009. július 31. 21:45, Péntek
A szoftvercég megerősítette, hogy hirdetésekre alapozott saját platformot indít, mégpedig kizárólag az Egyesült Királyságban, ahol - kellőképp sikeres rajt esetén - a konzolokon és a nappalikban is megjelenhet a szolgáltatás.

A Microsoft illetékese a BBC-nek nyilatkozva beszélt a platform elindulásáról, amely a jövő héten esedékes. Mivel a felhasználók egyelőre tesztváltozatot sem érhetnek el, így nem tudni, hogy egészen pontosan mit és milyen minőségben kínál a szoftvercég, ám azt már most kiemelik, hogy egyelőre korlátozott megjelenésről van szó, amelynek célja a fogadtatás és a piaci körülmények felmérése.

A redmondi vezetők rögtön kiemelték, hogy az MSN Video Player nem fog a BBC iPlayer, valamint a Channel 4 által üzemeltetett OD ellen küzdeni az online szférában, ehelyett inkább azok egyfajta kiegészítéseként fogható fel, amely egyaránt kínál majd friss és klasszikus brit alkotásokat, elsősorban nyilván a televíziós szférából. A platform az első körben mintegy 300 órányi anyagot kínál majd megtekintésre a szigetországi felhasználóknak, mégpedig a BBC és az All3Media kínálatából, a tesztfázis pedig a tervek szerint 6 hónapot ölel majd fel. Azt nem tudni, hogy pontosan mi következik majd ennek lezárulta után.

Az egyes tartalmakat kétféleképpen tekinthetik majd meg a helyiek, flash-be ágyazva, avagy a Windows Media Video (WMV) formátumra támaszkodva. Érdekes módon a Microsoft ezúttal nem veszi igénybe az általuk kifejlesztett Silverlight technológiát, mint ahogy digitális másolásvédelemre (DRM) sem tartanak igényt. A szolgáltatás elindítását reklámfelületek kiadásából fedezik, a további működést pedig szintén a lejátszóban megjelenő hirdetések biztosítják majd. A cégnél nyilván arra is kíváncsiak, hogy mennyire bizonyul majd életképesnek az üzleti modell.

Sikeres fogadtatás esetén az Xbox konzolokon, valamint (az IPTV szolgáltatásokon keresztül) a nappalikban is megjelenhet a platform.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások