2009. augusztus 3. 21:57, Hétfő
Érkezik az év egyik leglátványosabb filmje, legjobb horrorja, egy Tarantino alkotás, plusz a Star Wars-rajongók is elmennek Baljós árnyak-kópiát lopni.
Amerikában az augusztus a nagy nyári filmek lecsengetéséről szól, valamint hogy némelyik új produkciót a megszerzett lendület segítségével még sikerre vigyék. Nálunk azonban a június és a július hiába változott át pár éve uborkaszezonos hónapról az egyik legnagyobb mozijegyforgalmat bonyolítóra, az augusztus továbbra is elég lomha. Persze ettől még akadnak kötelező néznivalók.
Rögtön csütörtöktől, vagyis augusztus 6-tól világpremierben láthatjuk a
G. I. Joe: A Kobra árnyéka (G. I. Joe: The Rise of Cobra) című filmet, mely természetesen szinkronnal kerül bemutatásra, hiszen egy népszerű gyerekjáték alapján készült, mint a Transformers-film. Siker esetén, mint Stephen Sommers rendező, elmondta, már neki is látnak a második résznek. A UIP filmje mellett a Budapest Film hoz erre a hétre egy premiert: a
Szerelem második látásra (Last Chance Harvey) a tavalyi Oscar-szezonban Dustin Hoffman próbálkozása volt, hogy jelölést érjen el, de ez nem jött össze neki.
13-tól érkezik az idény két leginkább várt filmje: először is a
Fanboys - Rajongók háborúja (Fanboys), mely Csillagok háborúja-rajongókról szól, míg a
Pokolba taszítva (Drag Me to Hell) a Pókemberek után ismét horroros gyökereihez visszatérő Sam Raimi legújabb rémisztgetése. Kiegészítő gyanánt a Fórum Hungary próbálja elsózni Nia Vardalos-t és a hajdani Bazi nagy görög lagzi gigantikus sikerét meglovagolva a
Görögbe fogadva (My Life in Ruins) című romantikus mozit, ami Amerikában hatalmasat bukott, valamint a Mozinettől jön a török Pandora szelencéje (Pandora'nin kutusu) is.
Az augusztus 20-i mozihetet két nagy durranással köszöntik a forgalmazók, bár nagy közönségsikert valószínűleg egyik sem fog elérni. Itthon sem Tarantino, sem a háborús műfaj nem szokott kasszát robbantani; majd kiderül, hogy a felirattal moziba kerülő
Becstelen brigantyk (Inglourious Basterds) majd 2,5 óráját mennyire fogja tolerálni a magyar. Van egy olyan érzésünk ugyanis, hogy ha választás elé kerülnek, akkor a nézők zöme inkább dönt Jerry Bruckheimer szőrös kisállatos, 3D-s gyerekfilmje, a
G-Force - Rágcsávók (G-Force) mellett, ami csak 89 perces móka (értsd: 77 perc, plusz 12 perc felirat, köszönhetően a sok animátornak.)
Augusztus 27-től ugyan öt filmet láthatunk, de egyik sem számít kasszasikerre esélyes alkotásnak. Az
Il Divo és a
Vénasszonyok nyara (Pranzo di ferragosto) ugyanis olasz nyelvűek, s idehaza valamiért a nem angolul megszólaló filmekre nem fogékony a nézők túlnyomó többsége, pedig az előbbi, a Giulio Andreottiról szóló Paolo Sorrentino-film kifejezetten erős lett. E két filmhez még hozzávehetjük a Fórum Hungary kommerszként indított belga
Gyors melóját (Go Fast), mely drogfutáros akciófilm, s máris csak két amerikai alkotás jut három európaira.
Melyik augusztusi premier érdekel legjobban? |
G.I. Joe (41%) |
|
Becstelen brigantyk (36%) |
|
G-Force - Rágcsávók (8%) |
|
Fanboys - Rajongók háborúja (7%) |
|
Pokolba taszítva (5%) |
|
A többi közül valamelyik (3%) |
|
Férj és feleség (1%) |
|
Összesen 2779 válaszadó. |
Viszont az izgalmas című
Férj és féleség (The Accidental Husband) Uma Thurman és Colin Firth nevének köszönhetően sikerrel kecsegtet annak ellenére, hogy Amerikában még be sem merték mutatni a tavalyi filmet, mindössze Amerikán kívül került mozikba (s hozott eddig 16 millió dollárt). A romantikus komédia mellett elvileg az Intercom jelentkezett volna az
Ufók a padláson (Aliens in the Attic) CGI-gyerekfilmmel, azonban jelen információink szerint a filmet az amerikai stúdió kérésére levették a műsorról, valószínűleg azért, mert már az amerikai premier előtti felmérésekből kiderült, hogy bukni fog. (Ez a jóslat a hétvégi eredmények ismeretében igazolódott is.)
Szerencsére szeptemberben már ismét lesznek nagyágyú premierek, hiszen a nemrég indult Palace Productions forgalmazásában érkezik a District 9., kapunk két 3D-filmet, köztük a Végső állomás negyedik részét, megérkezik Denzel Washington és John Travolta akciófilmje, a Hajsza a föld alatt, és végre láthatjuk moziban is az izlandi Vérvonal című krimit is, mely az itthon is megjelent, azonos című könyv alapján készült.