Harmadik üzemét építené fel az AMD volt részlege

Harmadik üzemét építené fel az AMD volt részlege

2009. augusztus 7. 21:30, Péntek
Meglehetősen optimista az AMD volt gyártói részlegének vezetése - még csak a sorrendben második telephelyük kiépítését kezdték el, már a harmadik megnyitásán gondolkodnak.

Hector Ruiz, a szintén az AMD-től átigazolt vezérigazgató többek között erről is beszélt a július végén megszervezett találkozón, amelyen az első kapavágásokat is megejtették a tervezett fab 2 New York állambeli telephelyén. Itt épülne fel a GlobalFoundries második üzeme, amely már az új gyártástechnológiák sorozatgyártására rendezkedne be, míg azt egyelőre nem tudni, hogy a harmadik központ hol és mikor kezdhetné meg a munkát.


A cég első számú telephelye Drezdában található, itt az AMD volt gyártósorait vették át. A második központ, a fab 2 felépítése New York állam területén igen fontos lépés lesz, mivel a vezetés arra számít, hogy a jelenlegi három fontos kuncsaft (AMD, ATI, STMicroelectronics) mellett hamarosan további nagy partnerek jelzik majd érdeklődésüket, amelyek között az nVidia és más nagyobb nevek is megtalálhatók lesznek. A fab 2 ennek megfelelően 2012-ben kezdené meg a munkát, 300 mm-es szilíciumostyák felhasználásával, kezdetben 28 nanométeres csíkszélességen, majd pedig innen váltanának 22 nanométerre.

A cég 2010 elejétől kezdené meg az átállást 32 nanométerre, ezt az év végén a 28 nanométeres technológia szélesebb körben történő alkalmazása követné, bár ez igazán csak 2011 első negyedévében futna fel. 2012 második felétől jöhetne a fab 2 már említett beindulása 28 nanométeren, 2013-ban pedig érkezhet majd a 22 nanométeres csíkszélesség, amelynek kifejlesztésében az IBM segítségére számítanak. Arról nem esett szó, hogy mikor kezdődne meg a fab 3 tervezési fázisa, illetve hogy az új üzem hol épülhetne fel.

A tervek ismertetése arra utal, hogy a cég vezetése magabiztos és optimista a jövőt illetően - szeretnének globális szinten is a legnagyobbak között indulni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások