Útra kelt az első japán teherűrhajó

Útra kelt az első japán teherűrhajó

2009. szeptember 14. 21:44, Hétfő
Pénteken bocsátotta fel első teherűrhajóját Japán. A HTV szállítójármű, akárcsak az európai ATV, az Egyesült Államok űrsiklóinak kivonásával a Nemzetközi Űrállomásra történő teherszállítás terén keletkező űrt hívatott kitölteni.

A Japán Űrkutatási Ügynökség, a JAXA egy H-2B rakétával juttatta fel az űrbe a HTV-t. A rakéta szintén első alkalommal repült. A kilövés terv szerint zajlott, helyi idő szerint hajnali 2 óra után 2 perccel rugaszkodott el a páros az ország déli partjainál fekvő Tanegashima-szigeti Tanegashima Űrközpont kilövőállásáról. A teherhajó 15 perc elmúltával vált le a rakétáról. "Szeretnénk erre a sikerre építkezni és folytatni a programot" - nyilatkozott a pályára állás utáni sajtótájékoztatón Keiji Tachikawa, a JAXA elnöke. Az űrügynökség 2015-ig évente akar egy-egy teherűrhajót küldeni az űrállomásra.


A most fellőtt űrhajó 4,5 tonna rakományt szállít az űrállomásra, amiben az élelmiszer és a legénység napi szükségleteinek kielégítését szolgáló dolgok mellett tudományos kísérletekhez szükséges anyagok, például űrben termeszthető növények magjai is találhatók.

A HTV az ATV-vel ellentétben nem képes az automatikus dokkolásra, ezt a feladatot az állomás legénysége fogja elvégezni. A csatlakoztatáshoz az ISS kanadai robotkarjával ragadják majd meg a teherhajót, amint az megfelelő közelségbe kerül az állomáshoz. A műveletre szeptember 17-én, csütörtökön kerül sor, a teherhajó addig egy intenzív tesztelési sorozatot, valamint az érkezés előkészítéséhez szükséges feladatait hajtja végre. A 10 méter hosszú, hengeres járművet a kirakodás után megtöltik az űrállomáson felhalmozódott hulladékokkal, amit a légkörbe való belépéskor saját magával együtt eléget.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A legfrissebb hírek szerint a teherhajó tökéletesen működik, már túl esett az első hajtómű begyújtásokon is, szombaton a megszakító rendszerek tesztje is lezajlott, amit arra az esetre tartogatnak, ha valami balul sülne el az űrállomással való találkozáskor.

Japán a HTV fejlesztésekre 68 milliárd jent költött, a most felküldött példány 20 milliárd jenbe került, ami megközelítőleg 217 millió amerikai dollárnak felel meg. Az űrhajó némi módosításokkal a jövőben emberek szállítására is alkalmas lesz, ilyen alkalmatossággal jelenleg csak Oroszország, Kína és 2010-ig az USA rendelkezik. A HTV-nek azonban rövidtávon elsősorban teherszállítási képességeire számítanak. A japán űrhajó ténylegesen 6 tonna rakomány szállítására képes, ami bár nem éri el az európai ATV 7,5 tonnás kapacitását, bőven meghaladja az orosz Progressz teherhajók 2,5 tonnáját, tájékoztatott a JAXA.


A NASA is üdvözölte a japán sikert. Az amerikai űrügynökség egy újabb alternatívaként tekint a HTV-re az űrállomás teherforgalmának lebonyolításában, különösen, hogy a Progressz és az ATV kialakításuk miatt csak az orosz szegmenshez tudnak kapcsolódni, ellentétben a japán teherhajóval, ami kompatibilis az amerikai szegmenssel, így 2010 után jelen állapot szerint ez lesz az egyetlen űrhajó, ami be tud oda dokkolni. A NASA természetesen egy amerikai megoldásnak örülne leginkább az űrsiklók teherkapacitásának kiváltásában. Erre jó esélye lehet a SpaceX Dragon űrhajójának, ami a tervek szerint jövő év elején teljesíti első próbarepülését. Rakterét tekintve ez sem éri el a HTV-t, a szintén fejlesztés alatt álló Cygnus hajó azonban leghamarabb 2011-ben mutatkozhat be.

Akárcsak több nagy űrügynökség, a JAXA is szeretne 2020-ig embert küldeni a Holdra, ami elég nagy vállalkozásnak tűnik annak fényében, hogy űrprogramjuknak nem egy problémás időszakkal kellett már szembenéznie. 2003 novemberében egy igen kínos hibát kellett elviselniük, amikor kénytelenek voltak megsemmisíteni egy kémműholdat szállító rakétát 10 perccel a kilövés után, mivel az egyik gyorsítórakéta nem tudott leválni a főrakéta törzséről. Nem csoda tehát a mostani kitörő lelkesedés ami a H-2B rakéta sikerét övezi a szigetországban, az ünnepléshez a program fejlesztésében kulcsszerepet játszó Mitsubishi Heavy Industries is csatlakozott. "Egészen mostanáig nem tudtunk megfelelni ügyfeleink kívánságainak a nagy műholdak fellövésében" - mondta Hideki Omiya, a Mitsubishi Heavy elnöke. "A H-2B azonban lehetővé teszi számunkra az igények többségének való megfelelést."

Az új H-2B jelentős mértékben a kisebb H-2A-ra épül, második fokozata szinte megegyezik a korábbi típuséval. Nem így a két hidrogén üzemű hajtóművel felszerelt első fokozat, ami rendkívüli tolóerővel ruházza fel a H-2B-t. A pénteki kilövés egy évnyi tesztelésre tette fel a koronát.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások