Már a Kick-Ass 2-t tervezik

Már a Kick-Ass 2-t tervezik

2009. szeptember 17. 21:00, Csütörtök
Még ki sem jött a Mark Millar képregényíró művei alapján készült legújabb filmadaptáció (az első a Wanted volt), de máris annak folytatását tervezik, amin nem szabad meglepődni, hiszen a Kick-Ass viszonylag olcsó film volt.

A Wanted miatt felkapott író képregényének filmtervével a producerek nem nagyon találtak gyártó stúdiót, így független keretek között, 30 millió dollárból készítette el a filmet Matthew Vaughn rendező. Azóta persze, látván az első, Comic Conos előzetest, hirtelen több stúdió is versengésbe kezdett a projektért.


A komikus szuperhős sztori alaptörténete a képregényben is úgy fejeződik be, hogy az utolsó oldalakon a következő rész történetét vezetik fel, s mint Millar elmondta az MTV News-nak, a film is efféle ízelítővel fog zárulni. Az író szerint, mivel a Kick_ass eleve kevés pénzbe került, mindenképpen készülni fog hozzá folytatás. A Nicolas Cage, Aaron Johnson és Mark Strong főszereplésével készült film jövő áprilisban kerül a mozikba.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások