Arcfelismerő szoftver a vásárlói szokások elemzésére

Arcfelismerő szoftver a vásárlói szokások elemzésére

2009. szeptember 23. 12:10, Szerda
Már hazánkban is működik az emberi arc elemzésére kifejlesztett szoftver. A megoldást kiskereskedelmi láncokban és marketing-, valamint hirdetésmérési célokra használják majd.

A szoftvert fejlesztő Intellio Kft. a megoldást a vásárlói viselkedés elemzése mellett a marketingkutatások megújítására és a még pontosabb célcsoport meghatározásra tervezte. Az arcelemző rendszer lehetőséget ad csoportok célzott elérésére, egy adott területen folyamatosan áthaladó tömeg vizsgálatára és a reklámok célzottabb eljuttatására a fogyasztókhoz. A hirdetések mérése mellett a rendszer piackutatási célokra is felhasználható.

"Az arcfelismerő szoftvert először az Intellio kiskereskedelmi marketing megoldás részeként emberszámlálásra fejlesztettük ki kiskereskedelmi üzletek és bevásárló központok számára" - mondta Princz Adorján, az Intellio technológiáért felelős ügyvezető igazgatója. "Az emberszámlálást követően fokozatosan haladtunk a kor és a nem egyre pontosabb meghatározása felé. Kiderült, hogy a szolgáltatás ekkor már régen túlmutatott eredeti szerepén. Korábbi funkcióján túl lehetővé teszi a vásárlási szokások feltérképezését és a hirdetések nézettségének mérését, ráadásul akár nem és kor szerint szegmentálva" - tette hozzá. A Kiskereskedelmi Marketing Megoldás az arc alapú emberszámlálás és elemzés mellett képes a hosszú sorok érzékelésére, valamint a frekventált vásárlói útvonalak feltérképezésére is.


"Az arcelemző szoftver használata két nagy felhasználási területet érint. Az egyik a kiskereskedelmi egységekben megforduló vásárlóközönség vizsgálata. A vásárlók viselkedésének elemzése kiemelten fontos a hatékony vásárlásösztönzési módszerek kialakításakor. Fontos információ, hogy mennyien mennek be egy boltba a kirakat szemügyre vétele után és hányan haladnak tovább, bolton belül merre mennek, melyik polc, vagy promóciós pult előtt állnak meg a vásárlók" - mondta Balogh Szonja az Intellio kommunikációs vezetője.

"A másik fontos terület a médiafogyasztás mérése. Az arcelemző szoftver használata gyökeresen megváltoztathatja az indoor és outdoor hirdetéshatékonyság mérését. Segítségével a hirdetők sokkal pontosabb adatokhoz juthatnak az elérni kívánt célcsoporttal kapcsolatban. Megtudhatják hány, milyen korú és nemű ember néz egy plakátot és mennyi ideig teszi ezt. A szoftver segítségével az is kiderül, hogy egy épületen belül a boltoktól és reklámelhelyezésektől függően hogyan változnak a médiafogyasztási trendek" - mondta a kommunikációs vezető. "Promóciók kialakításakor is igen hasznos lehet az alkalmazás, például alkalmas célzott üzenetek megjelenítésére férfiak, vagy nők számára."

A Digital Signage (digitális kijelzőkön megjelenő információkat futtató megoldások) rendszerekkel összekapcsolva a szoftver képes a megjelenő hirdetéseket, akár idősávra lebontva megjeleníteni, hozzáigazítva azokat a statisztikák alapján várható látogatóközönséghez. Így lehetőség van a kor és nem szerinti hirdetés szegmentációra, akár különböző idősávokban.

"Amikor a kamerából beérkezik a kép, a rendszer azonosítja az emberi arcot, megállapítja, melyik nemhez tartozik, milyen korú személyről van szó, és milyen mozgás várható a következő képkockához viszonyítva" - mondta Princz Adorján. Fontos, hogy a rendszer azonos hatékonysággal ismeri fel a világ minden táján élő népcsoportok tagjait. A megoldás bárhol hasznos lehet, ahol automatikus tömegszámlálásra vagy demográfiai adatok összegyűjtésére van szükség, illetve azonnali információ szükséges egy adott közönségről. "A szoftver valójában a mesterséges intelligencia elvén működik, ahogy folyamatosan tanítjuk, úgy fejlődik a program és lesz pontosabb a kor, nem és egyéb paraméterek meghatározása.

A szoftver meghatározza a megfigyelt személyek nemét és korát, egy adott területre irányuló megtekintések hosszát, az adott területen elhaladó emberek számát és a potenciális célközönség méretét (tömegszámlálás). A rendszer az emberi arcokat 99.6%-os pontossággal ismeri fel azok esetében, akik a kamera irányába néznek, míg egyéb esetben 98.0% az arány.

A cég közleménye szerint a szoftver megfelel az adatvédelmi törvényben szereplő elvárásoknak. A szoftver alapbeállítás szerint nem rögzíti az arcokról felvett képet, csak és kizárólag anonim adatokat rögzít. A felhasználók azonban maguk dönthetik el, hogy szeretnének e képes felvételt készíteni, avagy sem. Aki szeretne felvételt készíteni, annak be kell tartania a vonatkozó adatvédelmi jogszabályokat és előírásokat is. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a jogosult személy, vagy csoport, akár távolról is ellenőrizhesse a rendszer működését.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások