Száz órás játékidő a Borderlands világában

Száz órás játékidő a Borderlands világában

2009. szeptember 25. 20:54, Péntek
Szerencsére megannyi csúsztatás után hamarosan tényleg megjelenik a Gearbox nagyon ütősnek tűnő játéka, mely a Borderlands címet viseli.

A programról eddig is sokat megtudhattunk, ám a mai napon a stúdió kreatív igazgatója, Mikey Neumann újabb érdekességekkel szolgált. Először is bár a játékban elérhető maximális szint az ötvenes, ettől függetlenül az utolsó ellenfélnél még csak a 31-35-ös szintet érjük el. A másik újdonság pedig a "single-player plus" elnevezésű mód, amit az első végigjátszás után érhetünk el.



"A maximálisan elérhető szint az ötvenes" - kezdte Neumann. "Ám a játékot olyan 31-35 között fejezzük be - első végigjátszásra. Aztán újrakezdjük a programot a "single-player plus" lehetőséggel és ekkor a 31-es szinten kezdünk, az ellenfelek pedig a 31-50 szint között mozog majd."

"Sokkal több lesz a kemény ellenfél is. A második végigjátszás egyértelműen keményebb lesz, hiszen sokkal több Badass és Brute kerül az utunkba. Én eddig kétszer vittem végig a játékot, mindkétszer elértem az ötvenes szintet. Egy ilyen több, mint száz órámba került. Másodszorra sokkal több időbe került, mivel felkutattam az összes elérhető küldetést."

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások