Jövőre érkezik Európába az LTE

Jövőre érkezik Európába az LTE

2009. október 3. 19:54, Szombat
A következő nagy technológiai ugrást ígérő Long Term Evolution platform jövőre kezdheti meg terjeszkedését a kontinensen, hat országban tesztfázis, Skandináviában pedig már hivatalos kibocsátás keretében.

A Telefonica a napokban közölte, hogy sikerült aláírnia a fontos megállapodást hat újdonsült partnerével, amelyek között olyan neveket találunk, mint az Alcatel-Lucent, az Ericsson, a Huawei, a NEC, a Nokia Siemens Networks, valamint a ZTE. Ezen vállalatok biztosítják majd a szükséges felszerelést, a hátteret, valamint a készülékeket az LTE technológia széleskörű teszteléséhez.


A Nokia várakozása

Érdemes megjegyezni, hogy a Telefonica kezdeményezése igen korainak mondható, hiszen például ezzel az Egyesült Királyságban számos riválisukat előzik meg, amelyek korábban már szintén bejelentették, hogy komolyan tervezik az LTE alkalmazását. A cég már hat hónapon belül szeretné beindítani a tesztfázist a szigetországban, nyilván nem közvetlenül, a saját nevük alatt, hanem a leányvállalatként az országban jelenlévő O2 szervezésében. Ezzel nagyjából egy időben, illetve kissé lemaradva, Németországban, Spanyolországban, Csehországban, valamint Argentínában és Brazíliában indítják majd be az új platformot, valamikor 2010 első felében.

A lépéssel többek között megelőzik a T-Mobile, a Vodafone, valamint az Orange hasonló terveit, ezzel pedig több országban elsőként vezethetik be az elméletileg (4x4-es antenna felállással) 340 Mbps-os letöltési sebességet nyújtó mobilhálózatot, amelyet egyesek egyszerűen 4G-nek, mások pedig a 4G felé vezető hosszú út utolsó lépésének neveznek. A technológia egyben lehetővé teszi majd a hálózat kapacitásának növelését, emellett pedig jobban kihasználhatják majd a szolgáltatók a rendelkezésre álló spektrumot.

Az LTE egyébként várhatóan Skandináviában rajtolhat el először a tesztfázis lezárultával, itt ugyanis a svéd TeliaSonera már jövőre beindítaná a végleges hálózatot - több amerikai szolgáltató, így például a Verizon is hasonló terveket dédelget a tengerentúlon.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások