GPS-alapú rendszert vezet be a BKV

GPS-alapú rendszert vezet be a BKV

2009. október 7. 23:02, Szerda
A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett a forgalomirányítási és utastájékoztató rendszerének fejlesztésére, korszerűsítésére a felszíni és felszín alatti közösségi közlekedésben.

A társaság egy eljárás keretében kívánja kiválasztani a teljes informatikai, kommunikációtechnológiai beruházás megvalósítását tervező és végrehajtó, valamint a rendszert üzemeltető vállalkozót, illetve vállalkozókat - derül ki a közbeszerzési felhívásból.

A gps-alapú irányítási és tájékoztatási rendszer kiépítésére a BKV négymilliárd forint európai uniós támogatást kap a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ), az összeg a teljes projekt tervezett költségének nyolcvan százaléka. A fennmaradó részt a BKV maga finanszírozná. A beruházás a Közép-magyarországi Operatív Program "közösségi közlekedés versenyképességét javító" kiemelt projektjeként kap támogatást, a támogatási szerződést június végén írta alá a BKV az NFÜ képviseletében eljáró Pro Regio Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.-vel.

A várhatóan 2012. március végéig megvalósuló fejlesztés keretében egy egységes informatikai, forgalomirányítási és utastájékoztató központot alakítanak ki, 2295 járműbe helymeghatározó berendezést, 1449 járműbe elektronikus utastájékoztató eszközt szerelnek, továbbá a megállókban és csomópontokban 257 utastájékoztató kijelzőt helyeznek el.

A pályázat nyertesének feladata lesz a központi hardver- és szoftverrendszer, a forgalomvezérlési központ kialakítása, a járművek fedélzeti berendezéseinek szállítása és telepítése, a megállóhelyek és csomópontok elektronikus utastájékoztató eszközeinek szállítása és installálása, a központ és a mobil, illetve fixen telepített eszközök közötti kommunikáció biztosítása, harminc forgalmas csomópontban a jelzőlámpa-befolyásolás megtervezése és kivitelezése, továbbá a projekthez kapcsolódó tervek elkészítése, engedélyek beszerzése, oktatás és projektmenedzsment biztosítása, valamint a rendszer üzemeltetése is.

A pályázók november 20-ig tehetnek ajánlatot. Az ajánlattevőknek rendelkezniük kell - egyebek mellett - egy ehhez hasonló városi tömegközlekedési projekt megvalósításának és legalább 12 hónapig tartó üzemeltetésének referenciájával. Az eredményhirdetést december közepére tervezi a BKV, a szerződéskötést december 23-ára.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások