Még soha nem volt ennyi internetfüggő

Még soha nem volt ennyi internetfüggő

2009. október 12. 23:55, Hétfő
A tajvani Kaohsiung Medical University Hospital (KMUH) egyik kutatócsoportja szerint rekordszintet ért el a gyerekeknél az internetfüggőség.

A szakemberek az Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine nevű szaklap aktuális számában számoltak be a tapasztalataikról. A vizsgálatokból kiderült, hogy jelenleg Ázsiában a 13 és 14 éves gyerekek 10,8 százalékánál alakult ki különböző fokú internetfüggőség. Ez rekordérték és jóval magasabb szám annál, mint amire a legpesszimistább tudósok is számítottak.

A tajvani kutatók összesen 2293 diák internetezési szokásait vizsgálták két éven keresztül. Megállapították, hogy az online függőség kialakulásában számos tényező játszik szerepet. A fiúk például jóval gyakrabban lesznek internetfüggők, mint a lányok. A kialakulás kockázatát növelik az olyan betegségek és jelenségek is, mint a depresszióra, illetve az erőszakosságra való hajlam, a hiperaktivitás, valamint a szociális fóbiák. Szintén veszélyeztettek azok a fiatalok is, akik úgy érzik, a környezetük nem eléggé figyel rájuk vagy a véleményükre.

"Ezeket az eredményeket mindig némi fenntartással kell kezelni, hiszen mivel nincs megszabva az online függőség egyértelmű definíciója, egymástól eltérhetnek a vizsgálati kritériumok. Le kell szögezni azt is, hogy Ázsiát az embereknek a műszaki cikkekhez való erősebb viszonya miatt jóval inkább érinti ez a probléma, mint mondjuk Európát vagy az Egyesült Államokat. Az internetfüggőség napjainkban mind társadalmi, mind tudományos és egészségügyi-kezelési szempontból még mindig fehér foltnak számít. Az egyik elmélet szerint az online függőség egy másik betegség következményeként alakul ki" - reagált a kutatási eredményekre Bernd Dillinger, az IPOS portál munkatársa.

A szakember közölte: a legfontosabb az lenne, hogy az internetfüggőség végre hivatalosan is elfogadott betegség legyen. Ez azonban várhatóan csak 2012-re történik meg. "A betegségként való elismerés egy fontos lépés lenne, hiszen így a politikai döntéshozóknak is foglalkozniuk kellene végre a kérdéssel. De, hogy ez 2012-re megvalósul-e, még kérdéses" - tette hozzá Dillinger.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások