Microsoft: az Xbox nyerhet hosszú távon

Microsoft: az Xbox nyerhet hosszú távon

2009. október 20. 08:48, Kedd
A szoftvercég rendíthetetlenül hisz saját konzolja végső győzelmében, bár most a PS3 Slim került lépéselőnybe - utóbbiból a Sony újabb változattal készül.

A Microsoft részéről Aaron Greenberg igazgató nyilatkozott a GameInformer magazinnak, és elmondta, hogy az NPD által közlendő szeptemberi adatokban semmilyen meglepetésre nem számítanak, itt ők is a PlayStation 3 Slim egyértelmű győzelmét várják. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a jelen generáció versenye már el is dőlt volna.

Hosszú távon ugyanis továbbra is kitartanak azon álláspontjuk mellett, miszerint az Xbox 360 végül mégis győzedelmeskedhet a nagy rivális felett. Szerintük erre az éppen nemrég ismertetett közösségi funkciók, valamint a nagyfelbontású tartalmak azonnali megtekintését lehetővé tévő Instant on HD szolgáltatás lesz majd a garancia, bár ehhez külső szakértők rögtön hozzáteszik, hogy a legolcsóbb változat, az Arcade esetében a felhasználóknak le kell mondaniuk olyan fontos technológiákról, mint a Blu-ray, a Bluetooth, illetve a Wi-Fi vezetéknélküli elérés (a Blu-ray nyilván a teljes család esetében hiányzó opció).



A prémium kategóriás Elite változat már 120 GB-os merevlemezzel, vezetéknélküli kontrollerrel, headsettel, Ethernet kábellel, videókábellel és egyéb kiegészítőkkel érkezik, ebből pedig a szoftvercég idén két különleges kiadást is szeretne piacra dobni. Ezeknél már 250 GB-os merevlemezre, egy további vezetéknélküli kontrollerre, valamint egyéb kiegészítőkre számíthatunk, 400 dolláros áron (a tengerentúlon). A Sony viszont a PS3 Slim változatából tervez egy újabb példányt megjelentetni, mégpedig már november elején, szintén 250 GB-os merevlemezzel.

Ez utóbbi 350 dollárba kerül majd az Egyesült Államokban (vagyis 50 dollárral lesz drágább az első Slim sorozat tagjainál), kiegészítőket viszont nem tartalmaz, ellentétben az európai változattal, amely ugyan 350 eurót kóstál, de vagy a FIFA, vagy az Uncharted 2 játékkal együtt érkezik majd a dobozban.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások