Százmagos chipekkel hódítana egy új jövevény

Százmagos chipekkel hódítana egy új jövevény

2009. október 27. 10:40, Kedd
A még mindig újoncnak számító Tilera saját fejlesztéseivel nagyobb teljesítményt és jóval nagyobb hatékonyságot ígér mind az AMD, mind pedig az Intel megoldásaihoz képest - a szerverek szegmensében hódítanának.

A cég mindössze két éve van jelen a szerverek piacán, ahol saját processzoraikkal szeretnék megvalósítani mindazt, amitől a két nagy szerintük még igencsak messze áll. Most egy újabb sorozatot mutattak be, amelyek modern gyártástechnológiával, alapvetően eltérő felépítéssel, kellemes sebességgel, valamint még kellemesebb fogyasztással érkeznek.

Az előző generáció tagjai még 90 nanométeren készültek, kevesebb maggal, és általában véve kedvezőtlenebb mutatókkal. A most ismertetett Tile-GX azonban a TSMC 40 nanométeres eljárásával készül, nagyon is jól skálázható, a tervek között szerepel a 16, 36, 64, illetve 100 magos változatok piacra dobása, amelyek kivétel nélkül alacsony étvággyal jelennének meg - a legnagyobb példány például mindössze 55 wattot igényelne 1,5 GHz-es órajelen. A 64 bites magok mindegyikéhez 64 kB elsőszintű, valamint 256 kB másodszintű gyorsítótár társul, ezt pedig legfeljebb 26 MB megosztott L3 cache egészíti ki (az egyes magok helyi gyorsítótárának megosztása is hatékonyabb lett).


A Tilera nagy hangsúlyt fektet az eltérő felépítésnek köszönhető előnyök ismertetésére. Míg az AMD és az Intel többmagos fejlesztéseinek belső felépítését a közlekedési csomópontokhoz, a kereszteződésekhez hasonlítják (ahol értelemszerűen gondot okozna 24, vagy akár 32 út találkozása), saját megoldásuk hálószerűen kapcsolja össze az egyes magokat, így hatékonyabban használja ki azokat, a magok száma pedig sokkal könnyebben növelhető. Gondot jelent azonban számukra, hogy fejlesztésük nem x86-kompatibilis (bár együttműködhet ezen chipekkel, megosztva a feladatokat), így jelenleg néhány jobban ismert, elterjedt platformra kénytelenek támaszkodni, mint például az Apache webszerver és a MySQL.

A cég elsősorban a webbel kapcsolatos szerverfeladatokra koncentrál, itt reméli chipjeinek elterjedését (bár alacsony ismertségük és az eltérő szoftveres platform miatt nem lesz könnyű dolguk). Az első változatok jövőre érkezhetnek, míg a százmagos verzió 2011 elején mutatkozik majd be.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások