Csak jövőre jön a GeForce 300

Csak jövőre jön a GeForce 300

2009. november 9. 16:11, Hétfő
A legújabb negyedéves beszámoló alatt kiderült, hogy jövő év elején futtatják majd fel a Fermi sorozatgyártását, vagyis valóban késik az új fejlesztés. A cég eközben az Intelből űz gúnyt saját oldalain.

A Fermi első bemutatója óta nem volt világos, hogy az ATI Radeon HD 5000 sorozattal szembeszálló első kártyák mikor is jelennek majd meg a piacon. Többen már a kezdetektől fogva azt szajkózták, hogy késni fognak az első monstrumok, és a jelek szerint nekik volt igazuk - csak 2010 első negyedévében érkeznek majd az nVidia új jövevényei.

Az nVidia vezérigazgatója a beszámoló alatt elejtette, hogy az első negyedévben a szokásosnál jóval több 40 nanométeres szilíciumostyára lesz szükségük, ekkor futtatják majd fel ugyanis az új GeForce, Quadro és Tesla termékek gyártását. Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy idén már semmiképpen nem jelenik meg az új generáció nagy példányszámban, a váltásra várók tehát még néhány hónapot ki kell hogy bírjanak - a Fermi (NV60, G300, GT300) legkésőbb jövő tavaszig futhat be.

Mindenképpen érdekes, hogy a vállalati blogoldalon megjelent hivatkozások egy olyan internetes címre vezetik el a látogatókat, ahol az Intelt kifigurázó grafikák jelennek meg. A stílusosan Intel's Insides névre keresztelt rajzok a processzorgyártó piaci magatartása és sötét háttéralkui kapcsán meginduló vizsgálatok fontosabb részeit ábrázolják, a céget és annak vezetését kigúnyolva. Szerepet kapnak emellett a Moore-törvényt, a Larrabee fejlesztést, valamint az Intel marketingprogramját bemutató poénos alkotások, amelyek szintén nem festenek túlságosan jó képet a cégről.

Az nVidia valószínűleg azt szeretné elérni, hogy az Intel továbbra is a vásárlók célkeresztjében maradjon, ezzel is rontva imázsukat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások