Star Wars: The Clone Wars - Republic Heroes

No, de hogy is néz ki a játékmenet? Részenként változik, hogy jediket irányítunk, vagy klón gyalogosokat. Az előbbiek természetesen fénykardjaikkal aprítanak, míg a katonák a blastereket és a gránátokat tudják kezelni. Én személy szerint vártam volna a sorozatban látott eszméletlenül látványos kombókat és akrobatikus mozdulatokat, ehelyett viszont a készítők kiszúrták a szemünket négy-öt kardcsapással, meg egy levegőben végrehajtható támadással. Szóval az egymásba fűzhető mozdulatsorokat el lehet felejteni.

Az egyszeri Csillagok Háborúja-rajongó számítana arra is, hogy ha már a vívással nem sokat foglalkoztak, akkor legalább az erő használatával domboríthatunk majd. No, ilyen sincs. Lebéníthatjuk, ellökhetjük a konzervdobozokat, illetve kiiktathatjuk a pajzsukat, de ez a változatosság pusztán az ellenfelek típusától függ, nem attól, hogy a játékos éppen mit szeretne.


A különböző droidok felett átvehetjük az irányítást, ha rájuk ugrunk, és beledöfjük kardunkat a fejükbe, de ez egyrészt frusztráló, mert a borzasztó kameraállások miatt gyakorlatilag lehetetlen pontos ugrásokat végrehajtani, másrészt sok esetben kötelező a droidok használata a továbbjutáshoz. Így például velük robbanthatunk fel sziklákat, bizonyos ajtókat stb. Csak a nagyonsokadik kényszerű aknatelepítés után felmerül az emberben, hogy ha egyszer van fénykardunk, ami úgy vágja az acélt, mint kés a vajat, akkor miért kell egy szellőzőfedelet aknával robbantanunk?

A fentebb említett lehetetlen kamerakezelés nem csak a harcokat teszi borzasztóan idegesítővé, hanem az ügyességi részeket is. A program ugyanis fix kameraállással dolgozik, tehát nem nézhetünk meg több nézőpontból egy adott pályarészt, így rengetegszer előfordul, hogy nem lehet pontosan eldönteni, hogy a kiszemelt platform, amire ugrani szeretnénk, milyen távolságra és tulajdonképpen melyik irányban is van.


Igaz, az ugrálós részeknél van a játékban egy segítő mechanizmus, ami a kis platformokon való landolásnál lép működésbe, csakhogy ez a rendszer akkor működik, amikor éppen kedve van, nem pedig amikor szükség lenne rá, ezért nagyon sokszor elvéti az ember az ugrásokat. Ezt az egészet tetézi, hogy az irányítás valami leírhatatlanul rossz a billentyűzet esetében. Na, nem a kiosztással van az igazi probléma, mivel az testre szabható, hanem azzal, hogy a program egyszerűen nem hajlandó egy időben több lenyomott billentyűt érzékelni, tehát vagy előre futsz, vagy oldalra, a kettő egyszerre nem megy, és persze, hogy a nézet miatt az esetek többségében srégen kellene haladni. Tehát a jedis részekhez erősen ajánlott egy analóg karral rendelkező kontroller használata.

Azon már tényleg csak nevetni tudtam, hogy a klónok esetében a kontrolleres irányítás a rosszabb. Ilyenkor ugyanis eltűnik a célkereszt, szóval pontos lövéseket leadni képtelenség. Ez a járműves részek esetében a legzavaróbb. Szintén a klónos részeknél színesítik a játékmenetet a puzzle-feladványok, amelyek rendszerint különböző biztonsági rendszerek feltörését jelentik. Igazán gondolkodtató feladványokra senki ne számítson, de ez megbocsátható, ha figyelembe vesszük a célközönséget. Az már kevésbé, hogy gyakorlatilag ugyanazt a feladványt dobja elénk a játék egy pályán belül vagy huszonötször.


A pályatervezők sem igazán remekeltek. A helyszínek nagyon lineárisak, önismétlőek és még túlzsúfoltak is. Ezt tetézi, hogy a briliáns grafikai megvalósításnak hála, sok esetben lehetetlen eldönteni, hogy egy adott platform, vagy cső éppenséggel díszként szolgál, avagy használható objektumról van szó. Ilyen helyzetekben csak akkor tudjuk meg mi a helyzet, ha ugrunk, és bízunk benne, hogy nem csak esztétikai elemről van szó. Persze az esetek kb. felében az ilyen akciók elhalálozással járnak.

A program nagyjából négy-öt óra játékidővel szolgál, az egyes pályák viszonylag rövid idő alatt teljesíthetők, de a változatosság hiánya miatt nem igazán lehet érezni a haladást. Az egészet megkoronázandó, a program elérte, hogy megutáljam Yoda mestert. Ugyanis amolyan oktató jelleggel meg-megáll a játék, előbukkan a kis zöld mester, és a maga irtózatos nyelvezetével elmondja, mit és hogyan kell csinálni. Az igazi baj az, hogy ez nem csak a játék elején van így, ráadásul nem akkor jelenik meg, amikor talán még szükség is lenne rá, hanem rendszerint megtalálja a legpergősebb jeleneteket, és ha a játékos minden nehézség és hiba ellenére beleélné magát a küzdelembe, akkor jön ő, és megakasztja a játékot.