Zöld utat kapott a LOTRO Kínában

Zöld utat kapott a LOTRO Kínában

2009. november 21. 13:13, Szombat
A szigorú szabályozás a jelek szerint nem jelentett komoly akadályt a WoW-ra emlékeztető MMORPG számára, ezzel pedig újult erővel eredhetnek az első nyomába.

A Kínában exkluzív jogokat birtokló CDC Games a napokban jelezte, hogy végre megérkezett az engedély, amely lehetővé teszi a Lord of the Rings: Shadows of Angmar MMORPG végleges verziójának beüzemelését. Ez önmagában még nem nagy hír, ám a WoW körüli hajcihő, valamint a döntés eredményeként megugró létszám már érdekes következtetésekre adhat okot.


Emlékezhetünk arra, hogy az MMO-piacon abszolút elsőnek számító World of Warcraft komoly akadályokba ütközött, amelyeken a mai napig nem sikerült áthaladniuk. A Blizzard, valamint a helyi partner szerepét betöltő NetEase.com számára mindez azt jelenti, hogy hosszú kényszerszünetet kénytelenek átvészelni, amíg a kínai hivatalok gyakorlatilag egymás torkának esve küzdenek az elsődleges szabályozó hatóság szerepköréért. Érdekes módon erre a LOTRO esetében nem került sor, így a rivális igencsak megerősödve kerülhet ki a versenyből.

A helyzetre jellemző, hogy a CDC jelentése szerint a zárt béta során több mint 2,2 millió regisztrációra került sor a helyi játékosok részéről, a végleges változat megjelenéséhez közeledve pedig a tesztelők meglehetősen jó ütemben aktiválták saját fiókjaikat, amely komoly bázis kialakulását sejteti, és egyben végre bevételhez juttatja a kiadót és helyi partnerét. Ugyanezen idő alatt a játékidő is fokozatosan növekedett, a játékosok nagy átlagban immár 4 órát töltenek el számítógépük előtt egyetlen bejelentkezést követően.

Hamarosan indul tehát a nyílt béta, majd pedig jöhet a megjelenés - kíváncsian várjuk, hogy ez utóbbi mennyiben módosítja az MMO-játékok közötti erőviszonyokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások