Amerikában az év sikere - itthon nagyot hasalt

Amerikában az év sikere - itthon nagyot hasalt

2009. november 25. 09:21, Szerda
Akár találós kérdésnek is feltehetnénk, hogy melyik filmről van szó, de valószínűleg nem lenne sok értelme, hiszen mindenki azonnal kitalálná. Ismét bebizonyosodott, hogy az amerikai siker nem jelent feltétlenül idehaza is hisztérikus moziba zarándoklást.

Az alig 16 ezer dollárba kerülő Paranormal Activity Amerikában már a 100 millió dolláros bevételi álomhatárt is átlépte, azonban idehaza kifejezetten visszafogottan, mondhatni gyengén teljesített a film, hiszen mindössze a hétvégi budapesti toplista 8. helyére volt elegendő az a 2457 néző, akik az esti előadásokra befizettek. (Teljes Magyarországot véve 3617 néző látta a filmet, ami 4,25 millió forintos bevételt jelent.)


Persze mondhatnánk azt, hogy a hazai forgalmazó, az Intersonic az amerikai példát követve csak korlátozott számban vetíti a filmet, de ilyenkor általában kiugró szokott lenni az előadásonkénti bevétel, azonban a Paranormal Activity-re ez sem igaz, hiszen a film még a 35 ezer forintos előadásonként bevételt sem érte el, vagyis átlagosan 30-35-en fizettek be egy-egy kézikamerás szeánszra. (Összehasonlításképpen a hat hete bemutatott Fel! előadásai hoznak jelenleg átlagosan 35 ezer forintot.)

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások