Hollywood legnagyobb bajban lévő produkciója

Hollywood legnagyobb bajban lévő produkciója

2009. november 26. 09:28, Csütörtök
Tényleg nem tudni, hogy melyik volt az az utolsó nagyobb szabású hollywoodi produkció, amit ennyit kellett halasztani, aminél ilyen sokat kellett volna újraforgatni, illetve amelyet ennyiszer újra kellett volna vágni. Van még esély a sikerre ezek után?

Szegény (Farkas)embert az ág is húzza, pedig, ha belegondolunk, akkor már egy éve elkezdődött a nagyköltségvetésű szörnyfilm reklámozása, hiszen eredetileg tavaszi premiert terveztek neki, melyből idővel novemberi bemutató lett, s jelen állás szerint február 12-én kerülhet az amerikai és 11-én a hazai mozikba.


A legutóbbi hír a Farkasemberről, hogy ezúttal a vágót, Dennis Virklert kellett leváltani, s helyette érkezett Mark Goldblatt (Terminátor 2) és Walter Murch (A tehetséges Mr. Ripley, Ghost), hogy újravágja Joe Johnston rendező munkáját. Annak a Johnstonnal a munkáját, aki az eredeti rendezőtől, Mark Romanektől vette át a filmet, melyhez májusban Vic Armstrong forgatott le újra jelenetek a második unit rendezőjeként.

Sőt, nemrég még Danny Elfmannek, a zeneszerzőnek is ajtót mutattak és Paul Haslingert vették fel helyette.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások