Durvább lesz a Riddick 3

Durvább lesz a Riddick 3

2009. december 4. 12:43, Péntek
Ritka nagy kontraszt van a két eddigi Riddick-film, a Pitch Black, valamint a Riddick - A sötétség krónikája között, ha a mozis bevételeket vesszük figyelembe, s már csak emiatt is meglepetés, hogy egyáltalán felmerült egy harmadik Riddick-film ötlete.

Ugyan tény, hogy egy filmet nem a (pénz)mennyiség, hanem a minőség alapján szokás megítélni, de ettől még nagy meglepetés volt, hogy míg a kvázi független filmként 23 millió dollárból készült Pitch Black 39 millió dolláros bevételt ért el Amerikában, addig a több mint 100 millióba kerülő, nagy csinnadrattával beharangozott folytatás csak 57 milliót termelt, pedig az "első rész" videós-DVD-s sikere miatt a Universal stúdió jóval több bevételt remélt.

Szerencsére az előző epizódok teljesítménye már a múlt ködébe vész, s mint azt Vin Diesel saját Facebook oldalán hírül adta, elkezdődött Új-Zélandon az új Riddick-film forgatási helyszíneinek keresése. David Twohy, a forgatókönyvíró-rendező tehát befejezte a legújabb epizód szkriptjét, mely a tervek szerint a Riddick - A sötétség krónikája PG13-jával szemben R-es korhatár-besorolásra fog utazni. Természetesen jóval alacsonyabb költségvetéssel fog bírni, mint a második rész, ami viszont Dieselnek és a rendezőnek nagyobb kreatív szabadságot is fog adni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások