Infokommunikációs fejlesztéssel spórol a közszféra

Infokommunikációs fejlesztéssel spórol a közszféra

2010. január 20. 12:48, Szerda
Egy Economist Intelligence Unit-tanulmány szerint Magyarország jelentős költségmegtakarításokra készül a közszférában az infokommunikációs technológia (IKT) segítségével.

A jelentés szerint a magyar az egyike annak az öt közép- és kelet-európai kormánynak, amely az IKT segítségével próbál költségmegtakarításokat elérni a gazdasági válság után. A tanulmány ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a rövid távú nyereség hangsúlyozása veszélyeztetheti a hosszú távú digitális fejlesztéseket. A felmérés, amely a KKE régió 17 országában vizsgálta a válságnak az állami IKT-befektetésekre gyakorolt hatásait, arra is rávilágított, mindez hogyan befolyásolja a régióbeli digitális fejlesztések ütemét.

A tanulmány szerint az egyes országok különbözőképpen reagáltak a válságra. Általában háromféle megközelítést alkalmaztak: "teljes gőzzel előre", "irányváltás", illetve "a vihar kivárása". Magyarországot az "irányváltás" módszerét alkalmazó országok közé sorolták. A tanulmány szerint a GDP több mint 11%-át adó magyar IKT szektort a legfejlettebbek között tartják számon a régióban, amely jó eredményeket könyvelhet el az állampolgárok és a vállalkozások internet-hozzáférésének biztosítása, valamint különösen az itthoni munkaerő IKT-képzettsége terén.

Magyarország a közelmúltban fokozott hangsúlyt fektetett politikájában az IKT-re, és 2008 elején külön Infokommunikációs Államtitkárságot hozott létre. Ennek költségvetése az EU által finanszírozott Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) különböző programjaiból tevődik össze. A 2009/2010-re elkülönített források 102 milliárd Ft-ot (375 millió eurót) vagy másképpen az ÚMFT költségvetésének 4,4%-át tették ki. Az államtitkárság az IKT-forrásokat öt prioritási területhez rendeli hozzá: állampolgárok bevonása, különös tekintettel a szélessávú szolgáltatások bővítésére; üzleti informatika, többnyire a kkv-k és az e-kereskedelmi szektor támogatására; e-adminisztráció; integrált közszolgáltatások; ügyfélorientált közszolgáltatások.

Ugyanakkor a gazdasági válság politikai bizonytalansággal társult, ami nagyon megnehezítette a magyar kormány számára a hosszú távú IKT-stratégia szem előtt tartását. A kormány jóváhagyta az Infokommunikációs Technológiák (IKT) Szektor Iparpolitikai Akciótervet a rendelkezésre álló források bizonyos, prioritást élvező projektekhez történő újraallokolására vonatkozóan. Bár konkrét összegeket még nem közöltek, a kormány úgy nyilatkozott, hogy az e-közszolgáltatási programokat nem halasztják el a válság miatt. Az akcióterv alapján az egyéb prioritások közé tartoznak az IKT-infrastruktúrát érintő és az online oktatási programok.

Ha a kormány megvalósítja a tervet, komoly hiányosságokat tud kezelni az e-közszolgáltatások hatékonysága terén. Egyik példa erre az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program részeként megvalósított Ügyfélkapu, amely úgynevezett egyablakos online hozzáférést biztosít kormányzati szolgáltatásokhoz, de még nem sikerült kimeríteni a benne rejlő lehetőségeket. Eddig csupán körülbelül 200 ezer állampolgár használja a szolgáltatást, ami mindössze töredékét jelenti annak a 2 millió felhasználónak, akik igénybe veszik a magánszektor bankjai által kínált elektronikus banki szolgáltatásokat.

Az EIU a közép- és kelet-európai régióból további négy országot: a Cseh Köztársaságot, Görögországot, Lettországot és Litvániát sorolja az "irányváltó" kategóriába. A politikai bizonytalanság a legfőbb oka annak, hogy a rövid távú nyereségek a hosszú távú célok rovására kerültek előtérbe.

"A jelentés szerint van néhány ország, amely képes folytatni a hosszú távú IKT-tervek megvalósítása érdekében folytatott munkát, míg a többség a politikai bizonytalansággal párosuló gazdasági nehézségek miatt kénytelen visszanyesni beruházásait ezen a téren" - mondta Delia Meth-Cohn, az Economist Intelligence Unit Európáért, a közel-keleti régióért és Afrikáért felelős igazgatója. "Ugyanakkor néhány esetben a digitalizáció erőteljes társadalmi támogatottsága elnyomhatja a pénzügyi és politikai zavarok miatti aggodalmakat, és a kormányokat az IKT-stratégiák véghezvitelére ösztönözheti."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások