Mégis lesz Chuck 4. évad?

Mégis lesz Chuck 4. évad?

2010. január 29. 07:58, Péntek
Tavaly csak kegyelem kettessel úszta meg a Chuck című kémes akciósorozat azt, hogy megszűnjön, idén azonban úgy tűnik, hogy gond nélkül megkaphatja a negyedik évadra szóló felkérést.

Hiába tűnhet érdekesnek egy kémsztoriba csempészett akciófilmes paródia, a Chuck sosem lett igazán sikeres, nézettsége mindvégig a "még éppen tolerálható" szinten mozogott. Ennek köszönhetően pedig mind a második, mind a harmadik évadja meglehetősen necces körülmények között realizálódhatott, hiszen az NBC inkább a kritikusok kedvező visszajelzésének köszönhetően tartotta meg a szériát, és nem feltétlenül a nézettségi adatokra támaszkodva.

Idén azonban a Heroes-szal párban adott sorozat az NBC egyik legjobb nézettségét produkálja, köszönhetően annak (is), hogy a csatorna többi sorozata részről-részre kevésbé nézett lesz, míg a Chuck azért hozza a tavalyi szintjét (számok nyelvére lefordítva ez 7 millió nézőt jelent). Ráadásul már a műsorban közvetlenül utána következő, alig 4 milliós Heroes-nál is sikeresebbnek számít, s bizony a Heroes 5. évadjára is elég nagy az esély.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások